A magyar származású David Szalay is szerepel a Man Booker-díjra jelöltek között
Egy magyar származású író, David Szalay is szerepel a Man Booker-díj 2016-os jelöltjeinek hosszú listáján.
Egy magyar származású író, David Szalay is szerepel a Man Booker-díj 2016-os jelöltjeinek hosszú listáján.
Egy egységes kulturális központot hoznának létre a megyeközpontban a Bagolyfészek Kulturális és Építészeti Központ és a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum összevonásával – adta hírül az uzhgorod.in hírportál július 23-án.
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, korábbi nevén a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház igazgatói székére két személy, Kacsur András színművész és Sütő Mária, az intézmény titkára nyújtotta be pályázati kérelmét.
Első alkalommal rendeztek barackfesztivált Benében július 24-én a helyi iskola udvarán. Bene község neve az évtizedek folyamán eggyé vált a baracktermesztéssel. Igaz, a település szőlészete és borászata is jelentős, de őszibarack-termesztésével – földrajzi fekvésének köszönhetően – párját ritkítja Kárpátalján.
Életének 74. évében hosszas betegség után hétfő hajnalban elhunyt Oláh János költő, író és szerkesztő – közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.
Zubánics László: Vitézi végek dicsérete. A nemesség szerepe a XVI–XVIII. századi Északkelet-Magyarország társadalmi fejlődésében. Intermix kiadó, 2016.
18-19. századból származó ikonokat állítottak ki a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban a Kijevi Rusz megkeresztelkedésének 1028. évfordulója alkalmából – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál július 24-én.
A rahói járási településen 35 féle töltött káposztával várják a vendégeket augusztus 7-én.
,,Mi is éltetni akarjuk a maroknyi magyarságot…” – vallották a Kárpátalján járt ösztöndíjasok hazaérkezve küldetésükből, amikor a Magyarság Házában megrendezett záró konferencián megosztották társaikkal eredményeiket, tapasztalataikat, élményeiket.
Őseink különleges folklórvilágának hagyatéka csak akkor él igazán, ha az utódok továbbörökítve ápolják és továbbadják azt.
End of content
End of content