Elhunyt Psota Irén
Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Madách Színház a honlapján.
Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész – közölte a Madách Színház a honlapján.
A színpad méltán elismert Zsazsájáról sokféle történet szól. Az embert azonban a primadonna mögött eddig egyetlen régi fotó, vagy visszaemlékezés sem mutatta meg olyan őszintén, ahogyan azt Szűcs Nelli színművésznő önálló estjében tette.
2003 óta a Nagydobronyi Középiskola ad otthont a Kazinczy Ferencről elnevezett szépkiejtési verseny megyei döntőjének.
Sepa János – Kovács Elemér: Fedák Sári. A legismertebb beregszászi, 2015.
Dzsamala (Jamala) krími tatár származású énekesnő nyerte meg az idei Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét, így ő képviseli az országot a májusi stockholmi dalversenyen 1944 című dalával.
„Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,/ Pocsolyás víz, sás, káka lakják./ De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna/ Oceánig hordják a habját./
Az európai menekültválságról szóló Fuocoammare (Tűz a tengeren) című olasz-francia alkotás kapta a legjobb filmnek járó Arany Medvét a 66. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) szombaton.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Umberto Eco olasz író-filozófus, A rózsa neve című regény szerzője – közölték olasz sajtóforrások.
A történészek szerint 305 évvel ezelőtt, 1711. február 11−18. között Salánkon, Barkóczyné Koháry Judit kastélyában tartotta meg II. Rákóczi Ferenc az általa vezetett szabadságharc utolsó országgyűlését.
A Budapesttel határos, 11 ezer lakosú Maglód város önkormányzata, a Maglód Testvértelepüléseiért Alapítvány, a Maglódi Polgári Kör, a Maglódi Civil Szervezetek Egyesülete tizedik alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei magyarok találkozóját.
End of content
End of content