Pünkösdvasárnap Zápszonyban
Nagyszámú közönség gyűlt össze a zápszonyi kultúrházban, hogy együtt ünnepeljék piros pünkösd napját. Az egybegyűlteket Csatáry Zsolt, a KMKSZ Zápszonyi Alapszervezetének elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte.
Nagyszámú közönség gyűlt össze a zápszonyi kultúrházban, hogy együtt ünnepeljék piros pünkösd napját. Az egybegyűlteket Csatáry Zsolt, a KMKSZ Zápszonyi Alapszervezetének elnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte.
A Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a legjobb előadás a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
A nyár, a vakáció ihlette az Irka című gyermeklap idei második számát. „A nyár a kirándulások, a játék és a természetbarangolás ideje is. Az Irkában ezért most a szokottnál több játék, természettel kapcsolatos információ, jó tanács található” – ígéri bevezetőjében Espán Margaréta főszerkesztő, s bátran állíthatjuk: nem beszélt a levegőbe.
Oláh András 1959-ben született Hajdúnánáson. Diplomáit a Kossuth Lajos Tudományegyetemen és a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerezte, 1982-óta Mátészalkán tanít.
Darvasi László A 3 emeletes mesekönyv és Tamás Zsuzsa Macskakirálylány című művét tüntették ki a 2013-as Év Gyermekkönyvének járó díjjal az Ünnepi Könyvhét nyitó napján, csütörtökön – tájékoztatta az MTI-t a díjat odaítélő Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) Magyar Egyesülete.
Felix Suszter, a kijevi hegedűvirtuóz június 12. és 15. között Kárpátaljára látogat.
Kiállítással egybekötött jótékonysági vásárt szervez június 17-én Horváth Anna keramikus és iparművész, kárpátaljai képzőművész síremlékének felújítására Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Pro Arte-Munkács és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet.
A Lovagkirály keresztje címmel Szent László királyról írt kalandregényt Ősi János tanár-történész.
A Krímben májusban terrorizmus vádjával letartóztatott, majd Moszkvába szállított Oleh Szencov ukrán filmrendező érdekében emelt szót világhírű európai filmművészek egy csoportja az Európai Filmakadémia (EFA) kezdeményezésére Vlagyimir Putyin elnökhöz és más orosz vezetőkhöz intézett nyílt levelében.
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott egyházi ünnep, amelyen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.
End of content
End of content