„Elfeledett hőseink” – megemlékezés Nagydobronyban

1914 egy sötét időszak kezdete volt. Az első világháború, amely négy éven át szedte áldozatait, nem kímélt senkit és semmit. Bátor katonáinkat vesztettük el a harcban. Az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és Nagydobrony községe kétnapos rendezvénysorozatot szervezett.
Szeptember 20-án a programsorozat első eseményeként egy kirándulást szerveztek a Toronyai-hágóhoz. A történelmi utazáson részt vettek a nagydobronyi líceum és középiskola diákjai, tanárai és a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezet aktivistái, ahol első megállóként a Szolyvai Emlékparkban jártak. A következő megálló már a Toronyai-hágó volt, ahol megtekintettek egy első világháborús katonai temetőt, majd dr. Téglás Gyula alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály irodavezetője a Kárpátokban zajlott harcokról szóló előadását hallgatták meg. Tisztelettel az alkalomra, a líceum diákjai verset szavaltak, majd a résztvevők néma csenddel emlékezve megkoszorúzták az egyik háborúban elesett katona sírját. A történelmi emlékút Magyarkomjáton zárult, egy első világháborús emlékmű megtekintésével.
A programsorozat második napján ünnepi megemlékezést tartottak az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából Nagydobronyban. Az esemény Horkay László nyugalmazott püspök ünnepi istentiszteletével vette kezdetét a nagydobronyi református templomban. A megemlékezés tiszteletére felcsendült állami és nemzeti himnuszunk, majd hallhatták Őrhidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezet elnökének beszédét, amelyben elmondta, hogy „bár meggyalázták és az idő vasfoga csorbát ejtett rajta, de a mi katonánk még mindig áll”. A nagydobronyi emlékműről szóló történet után ünnepi beszédét mondott Farkasné Bőcs Judit, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja és Brenzovics László, a KMKSZ elnöke is.
E jeles eseményt megtisztelte jelenlétével Orosz Ildikó, a Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola I (II.RF KMF) elnök asszonya; Bartha József, a KMKSZ alelnöke; Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke; Szilvási Zoltán, Nagydobrony polgármestere; Kántor József, a Nagydobronyi Középiskola igazgatója; Gál Erika, a Nagydobronyi Református Líceum igazgatója; dr. Téglás Gyula alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály irodavezetője; Kolozsy András nagydobronyi lelkész és a község lakosai. Az egybegyűltek egyperces néma csenddel adóztak, majd a templomkertben álló katonát ábrázoló háborús emlékmű megkoszorúzásával tettek tiszteletet háborús hőseink előtt.
A programsorozat az „Elfeledett hőseink” című történelmi konferenciával folytatódott a nagydobronyi parókia imatermében. A konferencia előtt a Nagydobronyi Középiskola diákjai előadásában ünnepi műsort láthattak és hallhattak a jelenlévők. A résztvevőknek lehetősége volt megtekinteni Kész Géza történelmi fotókiállítását, mely az első világháborús időket tárta fel.
A konferencián hallható volt többek között Braun László történész, a II.RF KMF tanárának előadása mely „A nagy háború és ami mögötte volt – fejezetek a hátország életéből” témát taglalta; Badó Margit, a Nagydobronyi Református Líceum történelem tanárának a „Kis emberek a nagy háborúban” című előadását; Szakál Imre történész, a II.RF KMF tanárának „Az első világháború hatása a rutén nemzeti mozgalomra. A Magyarországi Rutén Néptanácsának megalakulása és tevékenysége” témájú előadását, valamint Varga Sándor, a Nagydobronyi Középiskola történelemtanárának előadását, mely „A nagy háború emlékezete…” címet viselte. Ezt követően Varga Sándor tolmácsolásában, méltó befejezésként, egy nagydobronyi lakos háborúról szóló versét hallgathatták meg az résztvevők. A nagydobronyiakat büszkeséggel tölti el, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvénynek adhattak otthont. Ezúton nyilvánítanak köszönetet mindenkinek az együttműködésért.

Géci Nóra

Kárpátalja.ma