A nap verse: Weinrauch Katalin: Kora ősz
Ébredező hegyekködöt ásítanak,
Ébredező hegyekködöt ásítanak,
Ivan Brovdi festő- és szobrászművész, Ukrajna érdemes művésze 1939-ben született a Nagyszőlősi járásban, Ilonokújfaluban.
Biciklizik a nagy-nagyisten.Pedált teker és csűrcsavar.
Vörösmarty Csongor és Tündéje a derceni közönséget is rabul ejtette. November 12-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében és anyagi támogatásának köszönhetően a Derceni Művelődési Házban mutatta be nagy sikerrel Vörösmarty klasszikus alkotását.
A kritikákat jobban meghallja, a pozitív visszajelzésekkel pedig nem igazán tud mit kezdeni Tenki Réka, aki számára a legfontosabb, hogy elsőként a magával szemben állított elvárásoknak feleljen meg.
A Fonó Budai Zeneház november 6-án másodszor indította Kárpát-medencei körútjára a Héttorony Fesztivált, mely november 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára is ellátogat.
Szeptemberben stábjával Kárpátaljára látogatott Borbás Mária közkedvelt magyarországi műsorvezető.
Összefogtak a nevetleniek, példát mutatva ezzel Kárpátalja településeinek.
A kérdést alapvetően két szempontból közelíthetjük meg. Először is a Rákóczi-korabeli események alapján, amelyek egyértelmű jellegzetességeket mutatnak a más vidékekhez képest. A másik szempont pedig természetesen a nép emlékezete, amely évszázadokon keresztül megőrizte, és manapság is őrzi-gyakorolja a Rákóczi-hagyományokat.
Magyar László magyar festő- és iparművész Csapon született 1955. július 8-án.
End of content
End of content