A nap verse: Ferenczi Tihamér: Cérnaszál
Utadkínok
Liszt Ferenc bronzból készült szobra Ungváron, az Ung-parti sétány fémkorlátján tekinthető meg.
Az ember ősidők óta méri és számon tartja az idő múlását.
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó.
Május 19-én Kárpátalja egyik legszebb községe, Bustyaháza lakói a település központjában annál az emlékkőnél kezdték meg az ünneplést, amelyen az áll, hogy először 644 évvel ezelőtt említik Bustyaháza nevét írásos emlékekben.
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk.”
Lehajtott fővel álltam akkor,köröttem forgott fakó mindenség.
A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott egyházi ünnep, amelyen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.
A kapcsolatépítés érdekében az ungvári járási Kisgejőcre látogatott az anyaországi dr. Ősi Barnabás és Pálinkás Barnabás, a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatársai, valamint Szajkó Gábor, a sátoraljaújhelyi szervezet vezetője és Nagy Mihály aktivista.
Az Európa Tanács égisze alatt odaítélt címre az idén negyven kiállítóhely pályázott.
End of content
End of content