Puliszkafesztivál a Szatmár megyei Turcon
A Szatmár Megyei Tanács egy határon átnyúló, turizmusfejlesztést célzó pályázat keretében puliszkafesztivált szervez májusban Turcon.
A Szatmár Megyei Tanács egy határon átnyúló, turizmusfejlesztést célzó pályázat keretében puliszkafesztivált szervez májusban Turcon.
Emlékezetes nap volt április 21-e Sislóc lakosai számára, ugyanis a KMKSZ megyei és ungvári középszintű szervezete, illetve a helyi, a tarnóci, és a botfalvai KMKSZ-alapszervezetek közös szervezésének köszönhetően a település vendége volt a Kárpátalja szerte híres együttes, a Kokas Banda, amely táncházzal egybekötött koncertet adott a helyi óvodában.
Április 19. és 22. között a Millenáris parkban tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Könyvfesztivál, amit dr. Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere nyitott meg.
Interjú Rácz József Jászai Mari-díjas színművésszel.
Interjú Dragomán Györggyel, a Szépírók Társaságának tagjával, a nemzetközi sikereket elért regény, A fehér király szerzőjével
A Szépírók Társasága már hosszú évek óta létező szervezet, amely céljának tekinti a tág értelemben vett irodalom megértését, magunkévá tételét.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében a környező falvak és Csap iskolásai április 24-én felejthetetlen délutánt tölthettek el a csapi kultúrházban, ahol a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című játékát nézhették meg.
Ő az a harminckét évesen Magyarországon szovjet tisztek társaságában eltűnt svéd diplomata, akinek végső nyughelyét nem ismerjük. Nem tévedhetünk azonban nagyot, ha azt feltételezzük, hogy az az egykori Szovjetunió, s közelebbről feltehetően a mai Oroszország területén van.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszék, valamint a Lehoczky Tivadar Intézet szervezésében 2012. április 24-én, 15.00-tól került sor Braun László főiskolai tanár Hitelszövetkezetek a hegyvidéki kirendeltség keretében 1898–1910 között című könyvének bemutatójára a főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának olvasótermében.
Gabriel García Marquez kolumbiai író műveivel ismerkedhetnek meg a moszkvai metró Filijevszkaja vonalán egy szerdától közlekedő szerelvény utasai.
End of content
End of content