Ljudmila Ulickaja Pécsett beszélt új regényéről
Imágó című új regényét mutatta be és művészetéről beszélt Ljudmila Ulickaja orosz írónő pénteken a pécsi Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.
Imágó című új regényét mutatta be és művészetéről beszélt Ljudmila Ulickaja orosz írónő pénteken a pécsi Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.
Kilenc hónapos megszakítás után a jövő héten várhatóan folytatódik Dzsószer fáraó piramisának restaurálása a szakkarai nekropoliszban.
2011. szeptember 3-án, szombaton a Megyei Ukrán Zenei Drámai Színházban nagyszabású előadást láthatott a közönség a budapesti Honvéd Együttes közreműködésében. Az előadás, mely felejthetetlen élményt nyújtott a megjelenteknek, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának szervezésében jött létre. Az egybegyűlteket Bacskai József, ungvári főkonzul köszöntötte. Annak ellenére, hogy a rendezvényt alig hirdették, mégis megtelt a nézőtér.
A Kaposvári Egyetem szenátusa „címzetes egyetemi tanár” címet adományozott Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendezőnek, a debreceni Csokonai Színház igazgatójának.
A napokban fejeződik be Vidnyánszky Attila rendezésében a Szarvassá változott fiú című nagyjátékfilm forgatása Debrecenben. A Kossuth-díjas rendező saját színházi darabját adaptálja filmre a színpadi produkcióban is játszó Törőcsik Marival és Trill Zsolttal a főszerepben.
Kétszázhúsz mázsa ízletes hal fogy el, és sok ezer embert látnak vendégül a szegedi nemzetközi tiszai halfesztivál három napja alatt péntektől vasárnapig.
A forró, augusztus 28-i vasárnap után felüdülést ígért Bacsi János önálló zongoraestje, s valóban azt is nyújtott. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem V. évfolyamos hallgatója ezúttal teljesen önálló előadóesttel örvendeztette meg a komolyzene-kedvelők lelkes csapatát a Viski Művelődési Házban. Az ifjú zenész a nem kis fizikai és szellemi erőfeszítést, figyelem-összpontosítást igénylő zongorajáték mellett magára…
Államalapító Szent István királyunkra emlékezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Benei Alapszervezete augusztus utolsó vasárnapján.
Az 1988-ban megnyitott határátkelőjéről Kárpátalja-szerte ismertté vált, Beregszásszal szomszédos Asztély lakosai 1938-ban perecekkel díszített kapuval várták a bevonuló magyar hadsereget. Az idősebbek úgy emlékeznek, hogy maga Horthy Miklós kormányzó is áthaladt a pereckapu alatt. A lóháton érkezők a kapuról szaggatták a perecet, a gyalogos katonákat pedig az asszonyok kosarukba rakott édes pereccel kínálták. A jellegzetesen…
Augusztus 28-án, a KMKSZ Mezőgecsei Alapszervezete, a helyi községi tanács, valamint a Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete szervezésében immár ötödik alkalommal rendeztek lekvárfőző fesztivált és szüreti mulatságot, – a fent említett szervezetek és a nyírtéti Őrült Veterán Motoros Klub által lebonyolított III. Mezőgecsei Motoros Találkozót.
End of content
End of content