Valóságok párbeszéde: Csak csendben…
Napokig rovom az utcát, házról házra, végtelenségbe kockásodott táskáimmal – ez az én napszámom.
Napokig rovom az utcát, házról házra, végtelenségbe kockásodott táskáimmal – ez az én napszámom.
Roncsolt kirakat Fehérnem halóruha
Közelre néz, de távolba lát… A lényegig. A másik emberig,
A madarak elhallgatnak, az autók zaját nem hallani. Odakinn csend van.
Apám a széntelepen dolgozott. Mindenki ismerte, hiszen az egész várost ő látta el fűtőanyaggal. Engem is csak azért vettek fel iskolába, mert cserébe két szekér fekete követ rakott le az intézmény udvarán.
A csitri-múltnak szalmamelle duzzadt.
mikor lépteid nyomán elválasztottam földet az égtől, csak a híd maradt. Ténfergő, tántorgó, bizonytalan köveinket a folyó lassan elsodorja. Janus álarca mögül félmosolyával rákacsint a pallók közti hiányra, s a kifeszített kötélzet utolsó táncába kezd az átölelt végtag birtoklásáért.
ne hallgass hosszan, gyűlölöm a csönded, a szabadság ott is megterem, ahol elröhögted. rejtegess galambot, reptesd a föld alatt, pincefal égboltod, sírásod fojtogat.
End of content
End of content