Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Nyugaton, keleten vörös az ég alja. Régtől nem kelepel
Kiszögezte, s nem tudta, mit cselekszik. Tudós vitát és tisztulást akart.
Ne nézzetek rám borzalommal, ha meghalok: az a halott a koporsóban nem én vagyok. Csak hamu az, elomló televény. A láng eltűnt. A láng, – az voltam én.
Dnyeper partja bogas-gallyas, fűz-csalitban jávorszarvas,
Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok, Ti királyok, nyílt őszinte szót, Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy
Fehér vagy, mint a habcsomó, nehéz vagy, mint a bánat,
Ez a leány a nagy mindennek Remekbe termett, kicsi mása,
Nyár és tél között úgy vándorol Október, November, mint a poros országúton
Október-csillagok hulltak nagy robajjal, tankok dübörögtek hatalmas morajjal,
End of content
End of content