Kányádi Sándor: Árnykép
nagy riadalom támad az árnyékok hivatalában ha tudomásukra jut
nagy riadalom támad az árnyékok hivatalában ha tudomásukra jut
Ezuttal sírva, szépen Forgok meg lelkemnek régi
Szilveszter éjjelén tántorgó, részeg szél járja útját,
Fent csillagos az ég s a nagy, merev, titáni csendburában parányi, zsongó darázsfészek: a város. Különös, buta, kis világ hol zöngő nótát zümmögetnek a mámoros zenészek.
Negyedik is lángra lobban, kiviláglik tiszta fénye. Ott ragyog a csillagokban, s éled az ember REMÉNYe.
Borban miért igazság, Hajnal kakasszóval Nem három, De száz tagadás.
Advent, harmadik vasárnap örömgyertyát gyújtunk, rózsaszínre vált a lelkünk, nem nyomaszt a múltunk.
Izzik a tűzhely, ajtaja hajtva, szökkenve sziszegnek a szikraszilánkok álmokat űzve nézek a tűzbe: élnek a lángok sírnak a lángok.
Egy eldobott kő, talán így végleg… Kicsi hazácskám, látod már, téged most elárul fiad.
… A második is fényre lobban, jelzi, angyal szállt a földre: – Éljetek méltóbban, jobban, s várjatok az újszülöttre!
End of content
End of content