A nap verse

A Hold tovább kergette csillagnyáját. A tündöklő égi tisztások messzi hűvöse hívogat.

Agyon­ra­mo­sott ing az ég, a távoli vetítővásznon csak pára­szi­ge­tek van­nak, míg lent,a lom­bok sötétkamrájában alig látszik a történel­em­előtti fény­fo­na­lak villódzása.

Nem kérhetsz számon Madarakat etetsz kenyérbéllel

Imádkozom, sötét az ég, a földi kínból már elég.

A csillagok fölé repül már az ember, s lemegy olyan mélyre, amily mély a tenger.

Nevessünk! – Szenvedtünk már érte.

Az este hűvös, csillagos,

Oly egyszerű ez: ha elvesztelek – belepusztulok. Bármi lesz veled:

tökéletlenségem csokrai bánthatóságom ágai

A kényszer összehozott minket végül megint.