A nap verse

Édesanyám fényport söpröget Az udvaron (az Isten áldja meg) Hogy hordta-vitte súlyos létemet Hogy letette testem szénaporba

Nyakamba veszem hát Az óriás óceánt. Cseppjeivel számot vetek.

Mint dobpergés jött az eső, rámzörgetett és elszaladt: két perc vihar, s most itt a béke.

A harsány napsütésben oly csapzott már a rét

Börtön vagyok ma, bús magamba zárt, S kalitkám sodronyhálózata izzik,

Kristálycsillár fenn a Hold – nyitva van az ékszerbolt:

Amíg a busz a városig ráz, egy polip két karja vagyok.

Az alkony puha matracán ágyat bont a Nap:

Szeretni még egyszer, halálosan, aki vár. Mosolyt venni még, mielőtt a bolt bezár.

Kemény törzsedre cinke száll, virágod ringat bogarat,