Ady Endre: A holnap elébe
„Állj meg.” Ordít utánam az éjben Cafra sereggel a Tegnap. „Állj meg.” És én megyek, megyek.
„Állj meg.” Ordít utánam az éjben Cafra sereggel a Tegnap. „Állj meg.” És én megyek, megyek.
Apám mindig komor volt, Felhők vonultak homlokán.
Szeretem a kandalló parazsát, a leégett fa nyugodt aranyát,
Hóbafagyott levelet kaparász dideregve a szellő.
Elesett és büszke vagyok. Bőrömön a salétrom sója, Felsérti szülőházam sok Messziről jött lakója.
Későn kel a nap, teli van még csordúltig az ég sűrü sötéttel.
nagy riadalom támad az árnyékok hivatalában ha tudomásukra jut
Ezuttal sírva, szépen Forgok meg lelkemnek régi
Szilveszter éjjelén tántorgó, részeg szél járja útját,
Fent csillagos az ég s a nagy, merev, titáni csendburában parányi, zsongó darázsfészek: a város. Különös, buta, kis világ hol zöngő nótát zümmögetnek a mámoros zenészek.
End of content
End of content