Lőrincz P. Gabriella: Húsvét
Templomba vágyom, De a súly, Mit tíz éve már Lábamon hordok, Nem enged Hozzád, Uram.
Templomba vágyom, De a súly, Mit tíz éve már Lábamon hordok, Nem enged Hozzád, Uram.
Odakint gördülnek a napok, huszonnégy órájuk nesztelen abroncsán
Kemény törzsedre cinke száll, virágod ringat bogarat, míg el nem kábít a halál, a fejszeélű alkonyat.
Születésem véletlen helyén szögesdrót csipkézte kertben
Pirosra Fehérre Zöldre festem Éjjelente a ház falát.
Mint emberekkel tömött villamos Sínpárokon futnak az évek
Göcsörtös, fanyar som vagyok,
Lakóföldem zengő zápor ostorozza, vizek ezüstlenek és kék a levegő.
Angyalbeszéd a szád Örök „ifjú poéta”
Gomolyog az ég, mintha lángolni akarna.
End of content
End of content