Posták Gabriella: Kereszt
Karácsony megfeszít,
Karácsony megfeszít,
Bár harminc pénzük visszadobtam
fekete péntek fekete ormán roskad a nap le fekete formán
várandós egek tépett hajnalok
Hulló gyöngyök, ég-udvarok Ballagó csönd, veled vagyok
Lelkeket jöttem venni tőletek,
Mint tűzhányó a hegy gyomrába, Úgy van bezárva önmagába Az én világtalan anyám. Csak tapogat, mint magzat a méhben, Egyforma napok sűrűjében Kitartóan fohászkodik. Magába néz csak, hosszan, mélyen, És fényt keres a feketében: Emberhez méltó küzdelem.
Picit nyitottad meg az ajtót. S e réssel bomlott a világ. Tavaszi fákról érett alma, Nyárvégi gallyról friss virág. Picit nyitottad meg az ajtót. És nagykapu retesze tárt: Elém lilában habzó kertet, S incselkedő lábak nyomát. Picit nyitottad meg az ajtót. Többet kaptam, mint bárki más: Akácvirágot szétroppantva – Világvégét s feltámadást.
Senkik hőse lettem. Daliának neveztek, bajnoknak, a legjobbnak. Nem tettem mást, csak elhittem: tetteim bő vizéből merítve lehetek valaki a senkik társaságában. Ugyanabból a felhőből estem le, mint más. Esőcsepp vagyok, a több milliárd egyike, aki örömcsiholó lányok sziluettjében élvezi a napot vagy a holdat, amely előbb- utóbb felszárítja. Fürdök az illúzióban, megáztam a képzelgésben,…
Ó Mesterem, Te égen járó Holdban álló titokzatos legyen a dolgok arca fénylõ és áttetszõen angyalos a sárba nézõ, vízben ázó szavak közül elinduló apró élet, vergõdõ hajtás: legyen világom átfogó! Ó Mesterem, Te égen járó földbe ásott titokzatos: itt hallgatózom lenn a földön honnan nem látszik a magos az arcod semminõre képzett vonásain a…
End of content
End of content