Zselicki József: Tudom
NEM TUDOM, ki kit hagy el,
NEM TUDOM, ki kit hagy el,
Nyirok függönyén villan át takaratlan testtel az este.
A nyár elfolyó színeit összevérzi ez az ősz is,
Félbeoltott cigaretta ráncáhozhasonlít a homlokod, ha mosolyogsz.Őszinte, akár a pillanattörésátbeszélt éj utáni fáradtságban.
Az almafákon idén nem volt termés.
Sok kérdést tettünk fel értelmetlenül.
Mosás után vasaltuk ruhánkat és
aztán viseltük. Tisztán, gyűretlenül.
régi háború az új küszöbön gyanít és ható rá s hírek mi bemondja kinek a gondja
Nekem a Hold Fénye a legszebb. Mindegy, hogy Sarló vagy teli. Az én lelkem A habkönnyű fényeket Kedveli.
Jönnek megannyi tájon táncban a haldokláson végtelen förgetegben nem tudni, merre rettent sorokban, hullámokban akik szerettek egykor kiket egykor szerettünk egy volt velünk a vére egy volt velünk a léte jönnek tömött sorokban bámulva lankadatlan.
Izzik az üszke Ős lobogásnak Zárt soraidban Megbabonáztak Szétkeni vásznán Álmod az ének Szent születése Benned a szépnek
Mint körbefutó tüzek nádrózsája Vörösen sírt a láthatár előttünk Hogy átfolyt a kő kék obszidiánba Az ég pereme olykor még előtűnt Míg füst gomolygott páraként a mélybe Hol sisteregve dúlt a zölderdőtűz
End of content
End of content