Kulcsár Attila: A kő ambíciói
Egy ottfelejtett kő vagyok a padkán,
nem tudom már, hogy miből is hiányzom.
Egy ottfelejtett kő vagyok a padkán,
nem tudom már, hogy miből is hiányzom.
A vér borától részeg volt s dühödt,
de únta már, hogy mindig öldököl…
Gyermekkori cipőmnek
nyomát látom a sárban…
Tornya egy, de büszke, szép torony,
s mint a kukorékoló kokas…
A cica szép kis fehér állat,
de boszant engem szűntelen.
nem tudom, mit látsz bennem
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz…
Vad óceánnak mély hullámain
Vergődöm én és küzdöm a szelekkel,
Várjatok még, hadd viselje
A jó föld a koronát;
Melyet ugy is munkadíjúl
Az embernek odaád.
Tigris, tigris, csóvafény
éjszakáknak erdején,
mily kéz adta teneked
szörnyű és szép termeted?
End of content
End of content