Ady Endre: Szelid, esti imádság
Uram, adj csöndes éjt
Uram, adj csöndes éjt
A szélben csontkoccanás.
Nem paloták kinja az enyém, ezüst ereszek könnye és
Kerti porond homokján futások lassu meghalása;
„Sötét a fenyves, sötét a világ
És háború van s ó, annyian félnek!”
Vajjon hová mennek
E csuhás hegyek,
Erdő-mormolással
Min merengenek?
Hűlt a fészek és üres…
A völgykatlanból hogy fölfakadt
Mohos sziklák közt tört elő…
A tájra ráterül a téli csönd.
A havas úton páros, mély keréknyom
Felkígyózik a falun át a hegyre
S az erdészháznál megáll odafönt.
A nap verse.
Őszinteség, te éltető meleg forrása lelkem tépett tájainak: elfojtalak,
Megfojtalak, magam, a két gyilkos kezemmel.
End of content
End of content