Keszthelyi Zoltán: Nyári kalandozás
Felejteni, felejteni! kiáltom
száraz dombok között…
Felejteni, felejteni! kiáltom
száraz dombok között…
cibálom az inget,
– talán elég?
húsom húznám már,
azt fejteném…
A nap verse.
A nap verse.
Gyere Úristen, nézd meg, itt vagyok –
Tudom előtted el nem sáppadok.
Egy nagy fehér agár
járt minden éjszakán
a kastély udvarán.
Szép s karcsu volt, akár
Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Mérhetetlen,
Titokzatos Mélység.
Sírni szeretnék – s a szemem száraz,
Mint kiapadt kút árva gödre.
A kardvirágok hegye véres,
gyors pengéjük szemembe vág.
End of content
End of content