Szerelem
A GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY, ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG, és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLA AKADÉMIA meghirdeti a Szerelem c. nemzetközi irodalmi pályázatot.
1. A pályázat célja Vissza nem térítendő támogatás folyósítása kárpátaljai egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások számára, mezőgazdasági technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából.
Nem igazán érdekel a történelem, de mestere vagy az új médiának és a közösségi platformoknak? Netán programozni is tudsz? Akkor ez a felhívás neked szól! Ha úgy gondolod, hogy technikai újítással izgalmasabbá lehet tenni a történelem, a múlt megértését, akkor itt a lehetőség, hogy megmutasd, Te hogyan tennéd! Mert meghatároz minket az, amire emlékezünk (és…
A Napút folyóirat online-kiadása tematikus fotópályázatot hirdet.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával meghirdeti a XI. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát (XI. KTDK).
Hogyan változott meg életed a házasság, gyermekvállalás után?
A Magyar Írószövetség az 1956-os Emlékév jegyében zeneszerzői pályázatot hirdet gimnazista és középiskolás pop-rock együttesek számára. A résztvevőknek kötelezően Gérecz Attilától, a forradalomban 27 évesen hősi halált halt költőtől Az így bocskorosan című költeményt kell megzenésíteniük. Valamint mindenkinek lehetősége van – a kötelezőn túl – további egy szabadon választott vers megzenésítésére, amelyet külön fogunk elbírálni.
A Magyar Írószövetség az 1956-os Emlékévben novellapályázatot hirdet 45. életévüket be nem töltött fiatal alkotók számára új művészeti alkotások létrehozására.
A „Megkötések nélkül 1956-ról” pályázati program keretén belül az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásainak, eseményeinek minél teljesebb feltárása érdekében a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve gyűjtést indít, melynek célja a forradalommal kapcsolatos emlékiratok, visszaemlékezések, naplók, feljegyzések, levelek, fotók, tárgyi eszközök összegyűjtése.
A JÓL-LÉT Alapítvány 2006 óta, 10 éve szervezi meg apák napi kampányait az apai szerepvállalás népszerűsítéséért és az apák láthatóságáért. Öt éve indítottuk Apa is csak egy van facebook oldalunkat.
End of content
End of content