Arany Sas Díj
Történelmi Novellapályázat – Arany Sas Díj
Történelmi Novellapályázat – Arany Sas Díj
Pályázatunk témája család, a családok fontossága, szeretet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas egyéni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2014/2015-ös tanév tavaszi szemeszterében.
Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, ügyeinket intézzük, tele van múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Vajon ismerjük-e, tudjuk-e, hogy egy-egy utcanév, ház, szobor vagy emléktábla milyen múltbeli események hordozója, miért emelte, nevezte el, készítette az utókor?
Kiss Dénes magyarsága és hazaszeretete versei tükrében.
A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére szociális és tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet a 2014/2015-ös tanév II. félévére.
Grafikus-lélek vagy? Kipróbálnád rajzaidat élesben is? Most egy egyedülálló lehetőséget kínálunk: hamarosan megjelenő zombi témájú parti-kártyajátékunkhoz keresünk grafikust.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ pályázatot hirdet 18-35 év közötti felsőoktatási hallgatók és friss diplomások számára Kép és képtelenség című kiállításához kapcsolódóan.
A Magyar Néprajzi Társaság Tradíció pályázatot hirdet Néprajzi Múzeummal és társkiíró partnereivel, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetével és Történettudományi Intézetével, a ELTE BTK Néprajzi Intézettel, Az SZTE Néprajz és Kuturális Antropológia tanszékével, a Szentendrei Szabadtéri Múzeummal, a Hagyományok Házával, a Honismereti Szövetséggel és a Magyar Kézművességért Alapítvánnyal.
Az Eszterházy Károly Főiskola nemzetközi irodalmi pályázatot hirdet Kortárs Hangon címmel.
End of content
End of content