Versillusztráció

A szegedi Art-Tour Kortárs Összművészeti Egyesület és az eLVe zenekar pályázatot hirdet József Attila-versek illusztrálására.

Az eLVe zenekar várhatóan 2015 áprilisában jelenteti meg bemutatkozó nagylemezét, mely teljes egészében megzenésített József Attila-versekből épül fel. Pályázatunk célja az irodalom, a zene és a képi ábrázolás összefonódásának megteremtése, ennek értelmében a megjelenő lemezt összművészeti alkotássá tesszük: a megzenésített versekhez illusztrációkat várunk, melyek közül a legjobbak az album bookletjében (borítófüzetében) fognak szerepelni, valamint a lemez bemutatásával egyidőben tematikus kiállítás nyílik belőlük Szegeden.
Amikor kép, szöveg és zene egyszerre van jelen, ezek egymás erejét sokszorozva hathatnak alkotókra és befogadókra egyaránt. Pályázatunkkal a többé vagy kevésbé elszigetelten alkotó művészeket hívjuk meg egy közös alkotási folyamatba való bekapcsolódásra, tapasztalatszerzésre és megmutatkozásra.

A beérkező pályaműveket a zenekar tagjai bírálják el. A bookletben a művekkel együtt az alkotók neve is feltüntetésre kerül, de igény esetén természetesen anonim szereplés is lehetséges.

Az eLVE zenekar facebook oldala a következő linken érhető el:
https://www.facebook.com/lehetseges.vilagok?fref=ts

A készülő lemez egyik dalának demófelvétele pedig itt hallgatható meg:
https://www.youtube.com/watch?v=DamTHiKNv80

Pályázati időszak: 2015. január 10. és február 28. között.

Pályázók köre: Diákok, hivatásos és nem hivatásos képzőművészek egyaránt pályázhatnak.

Formai követelmények: A/4-es vagy A/3-as méret, sík felület

Technika: szabadon választott (digitális alkotások is!)

Mennyiség: Egy alkotó minimum egy, maximum három, különböző versekhez tartozó illusztrációval pályázhat.

Választható szövegek:
– A kutya
– Az árnyékok…
– Ezüst élet – 2. szakasz
– Flóra – 1. Hexaméterek (első versszak)
– Gyermekké tettél
– Gyönyörűt láttam – 1-4. vsz.
– (Le vagyok győzve…)
– (Majd csöndbe fagynak a dalok…)
– Óda – (Mellékdal)
– Ősz
– Tüzek éneke

Pályázás menete:
0. (Opcionális) További információ és a zenére optimalizált szövegváltozatok kérése az [email protected] címen.
1. Jelentkezés e-mailben az [email protected] címen.
Csatolmányban kérjük mellékelje a kitöltött jelentkezési lapot, az alkotás(ok) eredetiségéről szóló nyilatkozatot, és az alkotás(ok) szkennelt vagy jó minőségben fényképezett változatát JPG vagy PDF formátumban! A képfájl neve az alkotás címe legyen!
2. Elbírálás: 2015. március 5-ig
A kiválasztott pályaművek alkotóit e-mailben értesítjük!
3. Egyéni konzultáció a nyertes pályázókkal, a kiválasztott pályaművek kiállításra kész, eredeti példányának eljuttatása a pályázat kiírójához a későbbiekben megbeszélt módon.

A pályázatok elbírálásának szempontjai:
– az illusztráció kapcsolatának minősége a kiválasztott szöveggel
– technikai felkészültség
– kifejezőerő
– eredetiség
– koncepcióba illeszthetőség
A nem saját alkotások, illetve a határidőn túl beérkezett pályamunkák nem kerülnek értékelésre!

Hiánypótlás
Amennyiben a beadott pályázati anyagban hiányosságot tapasztalunk, az alkotót e-mailben értesítjük. Hiánypótlásra a pályázat lezárásáig van lehetőség. Ennek esetei:
– hiányosan kitöltött jelentkezési lap
– hiányzó kötelező csatolmány (jelentkezési lap, eredetiségről szóló nyilatkozat, JPG vagy PDF formátumú kép az alkotásról)
– nem megfelelő fájlformátum
– egyéb (nem kizáró) hiányosság

Hiszünk abban, hogy az egész több lehet, mint ami a részek összeadásából születik. Ennek fényében bátorítunk mindenkit, akit megérint a téma, hogy legyen részese egy mű születésének: alkosson és pályázzon!

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázat dokumentumai