Én is becsületes vagyok – Fotópályázat etikáról, becsületességről, korrupciómentességről
A Transparency International Magyarország korrupcióellenes civil szervezet fotópályázatot hirdet „Én is becsületes vagyok!” címmel.

A világon több száz millió ember él úgy, hogy nem, vagy csak nagyon gyengén hallja a körülötte zajló életet, a mindennapok hangjait.
A Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport közösen kívánja felhívni nyelvünk színességére a figyelmet, így a tavalyi sikereken felbuzdulva, az idén is meghirdeti „A legszínesebb magyar szó” című pályázatát.
A Kárpátalja vizeinek szépsége címmel meghirdetett kiállítás szervezői szeretettel várnak minden jelentkezőt életkortól függetlenül.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program (NKP) célja a kimagasló oktatási, kutatási tevékenység ösztönzése a nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős eredmények elérése céljából.
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium felvételt hirdet a 2013–2014-es tanév I. osztályába. A felvételizőknek írásbeli vizsgát kell tenniük matematikából és magyar nyelvből.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program (NKP) célja a kimagasló oktatási, kutatási tevékenység ösztönzése a nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős eredmények elérése céljából.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program (NKP) célja a kimagasló oktatási, kutatási tevékenység ösztönzése a nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős eredmények elérése céljából.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program (NKP) célja a kimagasló oktatási, kutatási tevékenység ösztönzése a nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős eredmények elérése céljából.
Pályázat hátrányos helyzetű kistérségekben élő alap- és középfokú közoktatási intézmények részére58/2011. (VII. 7.) OGY határozat a nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről.
End of content
End of content