V. InternetVers Fesztivál
Költők, dalszövegírók írásait és arcképét várjuk a következő email-címen: netversfeszt@gmail.com
Költők, dalszövegírók írásait és arcképét várjuk a következő email-címen: netversfeszt@gmail.com
A pályázaton Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven alkotószerzők, kizárólag saját maguk által írt, magyar nyelvű szépirodalmi alkotásokkal vehetnek részt. A kiírók lírai és prózai műveket egyaránt várnak. A pályázatra műfaji és témai megkötések nélkül várják az írásokat.
A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye idén is meghirdeti levelező pályázatát általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos osztályai, csoportjai, szakkörei számára. Csoportok és szakkörök jelentkezése esetén a csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5-7., ill. 8-10.), létszámuk nem haladhatja meg a 30 főt.
Tájékoztatjuk a tisztelt érdeklődőket, hogy az ungvári magyar főkonzulátus és a beregszászi konzulátus mindenszentek ünnepén, 2011. október 31-én és november 1-jén – összhangban a magyarországi munkarenddel – zárva tart, ügyfeleket nem fogad. Az esetlegesen ezekre a napokra bejelentkezett ügyfeleinket 2011. november 2-ától, munkanapokon soron kívül fogadjuk.
A magyarországi borászszakma legrangosabb kitüntetésének számító, az „Év Bortermelője” cím odaítéléséhez kapcsolódó rendezvényhez kötődően idén immáron hatodik alkalommal rendezik meg a „Kárpát-medencei Borversenyt”.
A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre első alapító elnöke emlékének tisztelegve a Fodó Sándor—ösztöndíjat, melyet az idei évben újra meghirdet.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” címmel pályázatot hirdet a Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok számára.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésével és a Bethlen Gábor Alap támogatásával tanfolyam indul Kárpátaljai médiaképzés és gyakornoki program címmel.
A bécsi székhelyű Lakos Alapítvány kárpátaljai felsőoktatási intézményben tanuló magyar diákok részére szociális ösztöndíj pályázatot hirdet a 2011/2012-es tanév I. félévére
A Népművészeti Szakmai Kollégium alkotói pályázatot hirdet a 2011. november 1. – 2012. május 1. közötti időszakban a népművészethez kapcsolódó, a néphagyományból táplálkozó táncos, zenei, kézműves és írásbeli alkotások megszületésének támogatására.
End of content
End of content