Rajzpályázat gyerekeknek
Óvodásoknak és kisiskolásoknak hirdetett rajzpályázatot az egyik gyerekkönyvkiadó, az alkotásokat szeptember 30-ig várják.
Óvodásoknak és kisiskolásoknak hirdetett rajzpályázatot az egyik gyerekkönyvkiadó, az alkotásokat szeptember 30-ig várják.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia közös képzést indít kárpátaljai reformátusok számára, katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzésű szakra ,katekéta / lelkipásztori munkatárs szakirányra, és presbiter képzés szakon. A jelenkezés határideje szeptember 20.
Nyíregyháza 2011-ben elnyerte a Magyar Dal Fővárosa címet. Az idei évben a magyar dal ünnepe kapcsán arra kérjük Magyarország minden kis és nagy települését, megyeszékhelyét, hogy csatlakozzanak a Nyíregyházával dalol az ország elnevezésű kezdeményezéshez. Természetesen részt vehetnek a rendezvényben a határon túli magyar települések is.
Az Agria Universitas Egyesület az újonnan megnyíló Svájci Központjában 2011 októberétől gyakornoki programot indít társadalomtudománnyal foglalkozó BA, MA és PhD hallgatók számára.
A pályázat célja: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (a továbbiakban: NEFMI) nyílt pályázatot hirdet a 2011. évre, határon túli magyar írók, irodalmárok részére, akik szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkájukhoz kérnek támogatást.
A Rákóczi Szövetség és a Rákóczi Szövetség Rákos mezeje tagszervezete irodalmi/történelmi pályázatot hirdet 1956 október 23. tiszteletére Kárpát-medencei magyar középiskolások, valamint I-II. éves főiskolások/egyetemisták részére.
A HÁLÓ Kárpátaljai Egyesületének pedagógusműhelye Élménnyel a tanulásért címmel élménypedagógiai képzést szervez a budapesti székhelyű Kalandok és Álmok szakmai műhellyel közösen.
A ‘Szavazz az ovidra!’ c. játék keretein belül szavazz Te is kedvenc óvodádra! A legtöbb szavazatot összegyűjtő három óvoda 55-55.000 Ft értékben igényes játékcsomagot nyer. A játékban Kárpátalján múködő magyar óvodák is részt vehetnek.
A nemzeti Erőforrás Minisztérium Irodalmi karaván címmel pályázatot hirdet határon túli magyar írócsoportok, irodalmi felolvasó körútjainak, irodalmi rendezvény-sorozatainak megszervezésére és lebonyolítására.
A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány pályázatot is hirdet a kárpátaljai főiskolás és egyetemista fiatalok körében.
End of content
End of content