Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy korszaknak a szókincse úgy változik, ahogy a körülöttünk lévő világ. A mai generáció már nem kapja fel a fejét egy-egy olyan kifejezésen, mint robotika, hálózat, lájkol vagy éppen feltölteni, hiszen a körülöttünk lévő rohamos fejlődésnek köszönhetően mi magunk is használjuk, ezek nélkül már nehezen működne a kommunikáció. Nagymamám sokszor panaszkodik, hogy…
Nem is gondolnánk, mennyi kincs bújik meg egy-egy régi padláson, pincében – s értéke abban rejlik, hogy megmosolyogtatja vagy megsirattatja tulajdonosát, előhozva megannyi szép és kedves emléket, amelyhez a kincs fűződik.
Kényes porcelán, és itt áll a zongorán Egy fényes régi-régi-régi-régi lámpa. Talpán zöld betűk: én vagyok a fény, a tűz, Hogy láss az éjszakába’. (Omega)
Egy heti ruhaadag vasalásán vagyok túl. Egy hosszú nap után fárasztónak tűnt ez a házimunka, pedig gőzölős vasalóval, állítható hőfokkal bármilyen textíliával könnyű megbirkózni. Nem úgy nagyanyáink korában! Eszembe jut a régi korok vasalója, a szenes vasaló, amit előszeretettel mutogatok munkahelyemen a látogatóknak. A Nagyberegi tájházban van belőle kettő vagy három darab is. A tájházba…
A népi hagyomány szerint a tavasz igazi kezdete április 24-re, azaz Szent György napjára esik. Számos népi hiedelem, szokás, mondóka és jóslat kapcsolódik e jeles naphoz. Régen e napon hajtották ki először a jószágot a mezőre. Az állatokat terelő csordás vagy juhász legfőbb kelléke, munkaeszköze a terelőbot volt. Nos, erről a botról szól az alábbi…
A húsvéthoz közeledve évről évre előkerülnek a kamra mélyéről a tojásfestő kellékeim. Tudniillik viaszos hímeseket készítek az ünnepre, elsősorban a családom részére és a magam örömére. Számomra ez egyfajta kikapcsolódás. Tudom, sokan elhagyták már ezt a régi szokást, én azonban szívesen hímesezek.
Ezúttal egy igen pikáns nevet viselő tárgyat szeretnék bemutatni. A Nagyberegi Tájházban tartott tárlatvezetés során ez az egyetlen tárgy, amelynek neve megnevetteti a gyerekeket, hiszen eddig nem is hallottak róla, és sokszor nem értik, miért pont ilyen nevet visel. A csöcsös korsóról van szó.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nagyszüleim révén megismertem a falusi és polgári konyhák jellegzetes eszközeit.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy embernek tizenkét fia. Már felnevelkedett valamennyi, de az apjok nem tudta, mit csináljon velök. (…) Mind a tizenegy fiúból lett valami mesterember, csak az utolsóból zsivány. Ezt Tilinkónak hívták. (részlet egy népmeséből)
A sorozatunk következő tárgyán gondolkodva, lelki szemeim előtt felsorakoztak gyerekkorom eltűnt dolgai, amelyeket sajátos és mélyen megmaradt illat kísér. Így jutottam el nagymamám rézmozsarához. Különös, szép, tiszta hangot adott, amikor megérintettük a szélét a mozsártörővel.
End of content
End of content