Kárpátalja anno: botrány a beregvári Schönborn-kastély építésénél
A kárpátaljai műemlék épületek gyöngyszeme a beregvári Schönborn-kastély, melyet a névadó család megrendelésére Z. Gresserson tervei alapján építettek meg 1890–1895 között.
A kárpátaljai műemlék épületek gyöngyszeme a beregvári Schönborn-kastély, melyet a névadó család megrendelésére Z. Gresserson tervei alapján építettek meg 1890–1895 között.
Havasi dal címmel jelent meg az alábbi vers a Munkácson kiadott Kárpátalja című politikai és társadalmi hetilap 1889. november 17-i számában.
Évek óta beszélik, hogy Aknaszlatina települését és az ott élőket veszélyezteti a közelben lévő egykori sóbánya esetleges beomlása.
A fenti képen fiatal esküvői párt láthatunk.
A Kárpátalja anno sorozatban legutóbb a nagyszőlősi járási Verbőc legendájával ismerkedhettünk meg.
A Hömlöc lábánál címmel jelent meg 1998-ban az a könyv, melyben György Horváth László és Lajos Mihály megírta Salánk, Feketepatak és Verbőc monográfiáját, valamint összegyűjtötte ezen települések szokásait, népmeséit, imádságait.
augusztus 1-jén bocsátotta ki a Tisza-Ujlaki Gazdasági Bank Részvény-Társaság a fenti képen látható részvényt.
Dr. Sipos Zsigmond rendőralkapitány írása, a Borzsova monographiája 1911 januárjában jelent meg Beregszászban.
Hollósy Simon 1896-ban festette vászonra Huszt várát.
Bartók Béla 1912 áprilisában Bereg vármegyében járt, ahol több népdalt is gyűjtött.
End of content
End of content