Kárpátalja ma: Munkács Berti bácsija
A zsánerszobrok nagyon népszerűek a turisták körében. A zsáner egy művészettörténeti műfaj, amelyre a mindennapi életből vett témák, életképek ábrázolása jellemző.
A zsánerszobrok nagyon népszerűek a turisták körében. A zsáner egy művészettörténeti műfaj, amelyre a mindennapi életből vett témák, életképek ábrázolása jellemző.
A beregszászi piac egyik részlege a „csarnok”, ahol a zöldségektől kezdve a gyümölcsökön át hústermékeket is vásárolhatunk.
A técsői Tisza-híd határhídnak számított. Ez a híd sokat látott – mondják.
A téli tájat ábrázoló képet Gogola Zoltán festette.
A Vérke egykor átfolyt Búcsún, amelyet három patak táplált: Basa, Mic, Vérke.
„A szabad szemmel látható fény fotonokból s hullámokból áll, és fizikai ráhatásra elvezethet a festmények létrehozásához.
Az utóbbi években Kárpátalján is egyre több templom előtt állítanak fel a karácsonyi időszakban betlehemi jászlat, melyben a születéstörténet szereplőit – Máriát, Józsefet, a kisded Jézust, a napkeleti bölcseket és a pásztorokat – láthatjuk.
Harmadik alkalommal tartotta meg Beregszászban a kárpátaljai magyar görögkatolikus közösség betlehemes találkozóját, melyen Tiszabökény is képviseltette magát.
December elsején nyitotta meg kapuit az Iceland nevű korcsolyapálya.
Szent István, II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen emlékét őrzi a település központjában lévő szoborpark.
End of content
End of content