Kárpátalja ma: a tiszaújhelyi kúria

Unokáink sem fogják látni. Ráday Mihály sokak által ismert tv-műsora jut eszembe, ha az Ujhelyi család egykori fészkére, a Tiszaújhelyben álló romos kúriára gondolok.

Az Ujhelyi család a Hontpázmány nemzetségből ered, s idővel Ugocsa, Szabolcs, Zemplén, Máramaros, Bihar és Szatmár vármegyében is elterjedt. Főként Ugocsa megyében voltak birtokaik, a XIII. században került a családhoz Tiszaújhely, ahol a 1365-től pallosjoggal bírtak. A család folyamatosan jelen volt a falu életében, családtagjaik a településen éltek. Egyik tagjuk, Ujhelyi Jusztina építette azt a román stílusú római katolikus templomot 1220-ban, mely ma a református egyházat szolgálja. Az Ujhelyi család elhunytjait évszázadokon át a templom alatti kriptában helyezték örök nyugalomra.

Szintén több száz évvel ezelőtt épült a tágas szobákból álló, oszlopos bejáratú tiszaújhelyi nemesi lak, mely generációkon át szolgálta az Ujhelyi családot. Az utolsó leszármazottjaik a II. világháború végén hagyták el otthonukat, amikor a front elérte a települést.

Sok más régi épülethez hasonlóan a tiszaújhelyi kúriát is államosították. A helyi termelőszövetkezet tulajdonába került az épület, amelyet irodaként használtak, majd az általános iskola számára alakítottak ki benne osztálytermeket, illetve étkezdét. A későbbiekben óvodaként működött, majd 1980-ban végleg bezárták.

A rendszerváltást követően a termelőszövetkezet felbomlott, s amikor szétosztották az egykori szövetkezeti vagyont, a kúria a Halászok Alapítványhoz került. Azonban a szervezet nem fordított gondot az épület felújítására, s megfelelő működtetésére. Így a kúria három évtizede romokban áll arra várva, hogy visszanyerje eredeti szépségét, s szolgálja a közösséget.

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma