A történet egy júliusi estén kezdődött, amikor egy óvatlan mozdulat következtében kifordult a térdem, és mint később kiderült, teljes elülső keresztszalag-szakadást és részleges porcleválást szenvedtem. A Beregszászi Központi Járási Kórházban kaptam először ellátást. Egy héten belül műteni szerettek volna. Néhány gipszben töltött nap után a korszerűbb felszerelés miatt továbbküldtek az Ungvári Központi Járási Kórházba, ahol…
A bombariadókról szóló külföldi híreket mindig távolinak éreztem, úgy hittem, ez csak máshol fordulhat elő, a mi csendes Kárpátaljánkon biztos, hogy nem. Pontosítva: ez idáig éreztem távolinak, hisz az elmúlt napokban másról sem hallhattunk, mint riasztásokról a megye városaiban.
„Kárpátalja egy kicsiny Svájc” – hallottam számtalanszor, ha a térség gazdaságára terelődött a szó ismerősi körben.
Hősies dolog bevenni egy temetőt. Méltán büszkék magukra a június 6-i román vagányok: halálmegvető bátorság kellhetett az ellenséges falak bevételéhez. A kapu megrongálásához, az imádkozó nők, férfiak sértegetéséhez, elagyabugyálásához.
A magyar kormány az ukrajnai választások előtt ismét felvetette egy magyar választókerület létrehozását.
Több mint húsz éve annak, hogy Kárpátalját elöntötte az ár. Úgy kilenc éves lehettem, csak képekben maradtak meg az események, és szerencsénkre – a felnőttek ijedtsége és az átlagosnál „nagyobb nyüzsgés” mellett – nem érzékeltünk nagyobb változást és nem kaptunk közvetlen kóstolót a víz erejéből: a településünk nem szenvedett károkat.
Ígérték, betartották. Ukrajna történelmet írt – hangoztatta az ukrán házelnök és a kiebrudalt, de még aláírási joggal bíró Petro Porosenko, miután ellátta kézjegyével az ukrán nyelvtörvényt. S valóban, történelmet írtak: hasonló méretű jogfosztásra aligha volt példa az országban.
Beállok a sor végére. A településig ér a végtelenített autókonvoj. Szidják a húsvétolókat, a soron kívül bepofátlankodó fekete dzsippes alakokat, a pihenni induló bezvizes ukránokat, a „senkiházi lusta” rendőröket, vámosokat. Ki Porosenkót, ki Orbánt. Néhányan a Jóistent is.
Gyerek: Anya, anya, nagyon fáj! Anya: Nyugodj meg, kicsim, mindjárt rendben lesz… és készen is vagyunk. Gyerek: Hűha! Már nem is fáj. Anya, te hős vagy!
Számomra a megyét, ahol az ideérkező turisták nem tudják elsőre eldönteni, hogy a többnyelvűség miatt Bábelbe, a szívélyes vendéglátást megtapasztalva Kánaánba, esetleg – az útviszonyoknak „köszönhetően” – a Holdra érkeztek-e meg.
End of content
End of content