Kopogtató

Pontosabban „nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, akár terrorizmushoz is köthető sportszeparatista” kárpátaljai származású magyar focistákba.

Tősgyökeres kárpátaljaiként rendszerint némi nemamihibánk szégyenérzettel vegyes furcsa nagyképűséggel nyugtáztam anyaországi vagy a Kárpát-medence más részébe szakadt ismerőseim hüledezését a képtelenebbnél képtelenebb ukrajnai sztorik hallatán. Tudják, amolyan kárpátaljaimagyarvagyok keménységgel.

– Ma emberek milliói ünneplik Arkagyij Babcsenko harmadik születésnapját, egyben Ukrajna születésnapját, egy nemzetét, amely rendkívül sikeres vizsgát tett államiságból – írta Facebook-bejegyzésében Petro Porosenko az orosz ellenzéki újságíró megrendezett gyilkossága kapcsán.

– Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod – mondta Konfuciusz. De mi van akkor, ha az álommunka mellé olyan feladat is társul, ami látszólag idegen tőled és nem vagy biztos benne, hogy képes vagy felnőni a kihíváshoz?

Minél több a rendelet, annál nagyobb a rendetlenség! – az egyik egyetemi oktatóm által előszeretettel idézett Konfuciusz-bölcsesség jutott eszembe, amikor harmadik próbálkozásom is füstbe szállt a munkácsi migrációs – vagy ahogyan mifelénk nevezik – útlevélosztályon.

„Nem tudsz ukránul? Akkor munkát sem érdemelsz Ukrajnában!”

A fejlődés, haladás jegyében telt a hét Kárpátalján. Korszerű nőgyógyászati klinika, valamint magyar ház nyílt Ungváron. Volt parkavatás, felújított óvodákat, óvodai sportpályákat adtak át a megyében, számítástechnikai eszközöket kapott öt kárpátaljai iskola, gazdák jutottak ingyenes vetőmaghoz. S hogy mi a közös mindebben? A fejlesztések a magyar kormány támogatásával valósultak meg.

Az elmúlt időszakban egyre több közlekedési balesetről hallhattunk. Megnövekedett a cserbenhagyásos gázolások, ittas vezetések, gyorshajtások száma.

Olybá tűnik, hogy Petro Porosenko hagyományt teremtene a kettős állampolgárságot szankcionáló sürgősségi törvénytervezetek benyújtásából Ukrajnában.

Április 8. óta a Kárpát-medencében határon innen és túl minden a magyarországi választási eredményekről szól. Sokan győzelmi mámorban úsznak, másokon a csüggedés, szomorúság, düh lett úrrá. Vannak, akik a csendes többség erejét méltatják, akadnak, akik az ellenzék gyengeségeit hibáztatják, mások a kivándorlás lehetőségét fontolgatják, megint mások csalást kiáltanak. Persze ez érthető, normális, szükséges – már…