Kopogtató: előttünk fekete maszkos alakok, felettünk az ég…
Lemosni minket a térképről, végképp eltörölni, hogy írmagunk se maradjon ezen a vidéken…
Lemosni minket a térképről, végképp eltörölni, hogy írmagunk se maradjon ezen a vidéken…
Nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk. Ez az első leckék között van, amelyet gyermekkorunkban megtanulunk.
Elnyomás. Hamis vádak. Jogfosztás. Gyújtogatás. Robbantás. Terrorcselekmény. Megfélemlítés.
Ukrajna demokratikus ország, az európai normák zászlóvivője, ahol nem ismerik a korrupció fogalmát. Itt elsődleges szempont az állampolgárok – beleértve a nemzeti kisebbségek – védelme és jóléte. Az ország egyetlen Achilles-sarkát a feladat teljesítése jelenti, hogy az államnyelv státusát valódi tartalommal töltsék meg, de a törvényhozók éjt nappallá téve dolgoznak a probléma orvoslásán.
Lassan négy éve tart a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus, melynek sötét oldaláról legtöbbször hallgatnak, s csak elvétve kerül nyilvánosságra néhány részinformáció.
Az ukrán vezetés az elmúlt hónapokban végérvényesen bebizonyította, hogy nem várhatunk tőlük releváns gondolkodást. Mára szükségessé vált egy rájuk szabott értelmező szótár készítése, melyben az adott szó hazugságot jelent, az ígéret puszta ámítást, a látszólagos meghunyászkodás dölyfösséget, s a kisebbségek irányába tett gesztusok egyszerű arculcsapást.
Mióta dolgozom, minden reggelem ugyanazzal a dilemmával indul – azon töprengek, vajon időben beérek-e a munkahelyemre. Nem kell messze utaznom, hiszen Beregszász Beregújfalutól mindössze tizennyolc kilométernyire fekszik, mégis problémát okoz a mindennapi közlekedés. Azt kell tapasztalnom, hogy nemcsak a településem lakosai járnak hasonló cipőben. Ismerőseim gyakran panaszkodnak a túlzsúfolt, hideg vagy éppen túlhevült buszokra, melyeket…
A minap volt szerencsém egy nemzetközileg elismert magyarországi muzsikussal beszélgetni, akiről túlzás nélkül állítható, hogy bejárta a világ szinte minden – szegényebb és gazdagabb – szegletét. Vidékünkön először járt, és őszinte érdeklődéssel kérdezgetett mindennapjainkról. Mi, a beszélgetésben részt vevő kárpátaljaiak pedig készségesen meséltünk.
„A kárpátaljai ukránok Magyarország piócái, akik tömegesen iratkoznak be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeibe. Teszik mindezt a remélt magasabb nyugdíj, valamint a szociális, gyermekvédelmi és csecsemőellátás reményében.
Úgy tűnik, nehéz esztendő elé néz a Kárpát-medence magyarsága. Még alig koccintottunk 2018 örömére, máris kirobbant a legújabb, sok magyart bántó botrány.
End of content
End of content