Kopogtató

Sosem értettem igazán, miért hagyjuk olyan könnyen tönkre menni emberi kapcsolatainkat a rossz, hiányos kommunikáció miatt. Nem fér a fejembe, miért olyan nehéz bevallani, ha tévedtünk, s mivel és kinek jobb, ha csak a magunk igazát hangoztatjuk pepitában. Még inkább megdöbbentő, amikor ez globális szintre emelkedik, s népek, nemzetek idegenednek el egymástól önzőség miatt. Ebből…

Ukrajna ezen a héten is jelesre vizsgázott a sajtóetika áthágásából, álszentségből és képmutatásból.

Tanárból istenség, példakép, majd főellenség.

Ukrán nacionalistáink meglepően kedvesek és toleránsak. Tűrik a magyar önkényességet és csak figyelmeztetésekre korlátozódnak. Az itt élő magyar kisebbség jövőjére saját anyaországa jelenti az egyetlen veszélyt, mivel csak saját politikai céljai elérésére használja fel a külhoni nemzettársait, s nem törődik a gyermekek jövőbeni boldogulásával – nem úgy a hős, demokratikus ukrán állam.

Az életben lehetőség szerint mindent felelősséggel kellene csinálni. Nem csak az adott pillanatra figyelni, hanem számolni a lehetséges következményekkel is. Több embertől hallottam már a következő mondatot, vagy hasonlót ehhez: ,, aki vezet, az fél lábbal a börtönben, fél lábbal a sírban van”. Mondhatnánk, hogy túlzás, de be kell látni, hogy sajnos van benne igazság…

Mostanában egyre többször adok hálát a sorsnak, hogy internet nélküli világban élhettem meg a gyerekkoromat.

Panem et circenses, azaz kenyeret és cirkuszt. Úgy tűnik, a rómaiak híres-hírhedt jelmondata korunk Ukrajnájában is megállja a helyét.