Kárpátalja anno: Havasi dal – a sárosoroszi plébános verse
Havasi dal címmel jelent meg az alábbi vers a Munkácson kiadott Kárpátalja című politikai és társadalmi hetilap 1889. november 17-i számában.
Havasi dal címmel jelent meg az alábbi vers a Munkácson kiadott Kárpátalja című politikai és társadalmi hetilap 1889. november 17-i számában.
A Nagybereznai járásban található Patakófaluban (Sztuzsica) egymás mellett áll két ezeresztendős tölgy, melyek egyike a Nagypapa-tölgy, a másik pedig a Bajnok-tölgy nevet kapta. A két fáról megannyi legenda is született. Az egyik monda szerint a fák alatt gyülekeztek a helyi rablók, hogy ott osszák el zsákmányukat. A másik legenda szerint a fák egyikét egy helyi…
Évek óta beszélik, hogy Aknaszlatina települését és az ott élőket veszélyezteti a közelben lévő egykori sóbánya esetleges beomlása.
Dr. Igyártó Gyöngyi Visken született, ma Budapest mellett él, két gyerek édesanyja, egy sikeres ügyvédi irodát vezet. A Hősök tere közelében lévő irodájában beszélgettünk, miközben ötpercenként szólt a mobilja, újságírók, tv-sek keresték. A minap egy öt éve zajló perben, az elhíresült azbeszt-ügyben született előrelépés.
Meghalni könnyű, életben maradni nehéz? Azt hiszem kijelenthető, hogy egyiket sem adják könnyen Ukrajnában.
Az elmúlt években több ezren hagyták el Kárpátalját, s mentek külföldre a jobb és élhetőbb élet reményében, vagy azért, hogy vendégmunkásként megkeressék az itthon maradottak számára a kenyeret.
Érdekes módon próbálták „összehozni” az ungvári képviselőket és a választópolgárokat a város központjában a szerelmesek napján, február 14-én – tájékoztat az UzhInform.
A fenti képen fiatal esküvői párt láthatunk.
Megyénk bármely városába érkezve arra leszünk figyelmesek, hogy a városközpontokban gyakran piszkos ruhában, szakadt lábbeliben kéregetnek a gyerekek, vagy anyukák karjaikban kisgyermekükkel sétálgatva állítják meg a járókelőket, hogy pénzt kérjenek tőlük.
Már február utolsó hetében a parlament elé terjeszthetik a tavaly októberben első olvasatban elfogadott, az épeszűséget és racionalitást hírből sem ismerő ukrán nyelvtörvényt.
End of content
End of content