Kárpátalja anno: Huszt váráról
A huszti vár megunhatatlan témája a Kárpátalja anno sorozatnak. Költőket, utazókat, festőket ihletett meg ez a több évszázados erőd, mely romokban ugyan, de még ma is ott magaslik Huszt városa felett.
A huszti vár megunhatatlan témája a Kárpátalja anno sorozatnak. Költőket, utazókat, festőket ihletett meg ez a több évszázados erőd, mely romokban ugyan, de még ma is ott magaslik Huszt városa felett.
A tiszacsomai Kovács Miklós nem az első asztalosmester, akit rovatunkban megismerhetnek az olvasók. Korábban már bemutattuk a Tiszaújlakon élő Tóth Gyulát és a Nagybégányban lakó Mező Istvánt. Mindannyian fával dolgoznak, több évtizedes szakmai múlttal rendelkeznek, és a kezük közül remekműveknek számító ajtók, ablakok, bútorok és egyéb alkotások kerültek ki. Mégsem mondhatjuk egyformának a mesterségüket, hiszen…
A Rákócziak sárospataki várának sub rosa (jelentése ‘a rózsa alatt’, átvitt értelemben ‘titokban’) terme sokak által ismert. A rózsákkal díszített plafonú szobában találkoztak 1666-ban a Wesselényi-féle főúri összeesküvés vezetői. Azonban egy másik, hajdan a Rákócziak tulajdonában lévő erődnek, a munkácsi várnak is van sub rosa terme. Maga a sub rosa kifejezés az ókortól használatos. A…
A Vérkében találta meg Mercedes márkájú autóját egy beregszászi lakos – adta hírül a mukachevo.net hírportál augusztus 8-án.
Kárpátalja, ezen belül Beregszász lakói a mai válságos időszakhoz hasonlót már többször átéltek. Az első és a második világháborút követően, majd a rendszerváltás éveiben is szorosra kellett húzni azt a bizonyos nadrágszíjat.
A Kárpátalján élőknek az országban kialakult gazdasági válság következtében egyre nehezebb kialakítaniuk megélhetésük feltételeit, megteremteniük a megfelelő életszínvonalat.
Bábel Zsuzsa Benében született. Ott járta ki az elemi négy osztályát, utána pedig a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban folytatta a tanulmányait.
Ezúttal egy beregszászi nagycsaláddal ismerkedhetünk meg. János és Erzsébet tizenkét évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Három gyermekük született, Mónika, Krisztina és Attila. Róluk és a nagycsaládos mindennapokról beszélgettem velük. Íme az Oszák család!
A Beregvidéken átutazók figyelmét biztosan nem kerülik el a beregszászi hegyvidék festői szépségű, smaragdzöld lankáin elterülő, katonás rendbe állított (vagyis telepített) szőlőültetvények.
Kárpátalja történetében eseménydús esztendőnek számít 1906.
End of content
End of content