Önbántalmazás, a néma segélykiáltás
Az önbántalmazás az egyik legfelkavaróbb és legnehezebb viselkedés, amellyel egy személy találkozhat. A viselkedés hátterében álló okok a legtöbb esetben rendkívül összetettek.
Az önbántalmazás magában foglalja az egyén önkárosítását, miközben megpróbál megbirkózni a nehéz érzelmekkel, tapasztalatokkal és emlékekkel. Sokféle formája lehet, azonban leginkább a falcolást értjük alatta, vagyis azt, amikor az illető jellemzően az alkarján vagy combján, lábszárán, bokáján valamilyen eszközzel – késsel, pengével, gyufával, égetéssel, ceruzával, körömmel – sérüléseket ejt magán.
Egy friss felmérés szerint Ukrajnában az önbántalmazók többsége kiskorú, 12-14 éves tinédzser.
Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium Népegészségügyi Központja tájékoztatásában felhívja a figyelmet arra, hogy az önbántalmazás nem megoldás a problémákra, s nem szégyen segítséget kérni.
Először is nagyon fontos, hogy ne bagatellizáljuk el a problémát, szélsőséges esetekben pedig mindig kérjük szakember segítségét.
Fontos megjegyezni, hogy ezek a sérülések fertőzést okozhatnak, így szakszerűen el kell látni a sebet, sebeket. Ezen kívül pedig a cselekvés eredetét is meg kell keresni, így érdemes beszélni egy szakemberrel vagy egy személlyel, akiben megbízik, aki segíthet megakadályozni a bántalmazást.
A szakemberek kihangsúlyozzák, hogy amennyiben valakin észreveszi az önbántalmazás jeleit, minden lehetséges módon támogatni kell őt, beszélni kell vele az érzéseiről.
Sok mítosz kering az önbántalmazás körül, mivel a téma tabu, és ritkán beszélnek róla. Ezért azokat az embereket, akik önkárosító magatartást tanúsítanak, gyakran diszkriminálják, és szenvednek attól, hogy szeretteik félreértik cselekedeteiket.
Az egyik leggyakoribb sztereotípia az, hogy az önkárosító emberek csak extra figyelmet keresnek. A valóságban azonban ennek a viselkedésnek sokkal mélyebb gyökerei vannak. Sokan, akik bántájk magukat, nem beszélnek senkivel arról, hogy min mennek keresztül, és nehezen kérnek segítséget. Azért cselekszenek így, mert túl sok az érzelem és a feszültség, amivel nehéz megbirkózniuk.
A másik tévhit, hogy csak a lányok ártanak maguknak. Annak ellenére, hogy a nők hajlamosabbak az önkárosító viselkedésre, nem szabad elfelejteni, hogy a férfiak is szenvedhetnek ettől.
Szintén tévhit, hogy az önbántalmazó emberek élvezik, amit csinálnak. Néha az emberek zsibbadtnak érezhetik magukat, és a fájdalom olyan mód, amely lehetővé teszi számukra, hogy azt érezzék, élnek. Mások számára az önbántalmazás egyfajta büntetés lehet, amikor bűntudatot tapasztalnak, vagy úgy gondolják, hogy helytelenül cselekedtek.
Teendő ilyen viselkedés esetén:
Ha Ön felnőtt, kérjen segítséget háziorvosától vagy mentálhigiénés szakembertől.
Ha Ön kiskorú, kérjen segítséget szüleitől vagy egy megbízható felnőttől, tanárától.
Ha Ön szakember (háziorvos, szociális munkás, tanár, pap vagy a segítő szakmák más tagja), beszélhet a szülőkkel és a gyerekekkel/tinédzserekkel az önbántalmazó magatartásról, és segíthet a támogatás megtervezésében.