Egymilliárd eurós katonai támogatást kaphat Ukrajna

Hollandia továbbra is garantálja a támogatást Ukrajnának – erről beszélt az új holland miniszterelnök szerdán a holland a parlament alsóházában. Dick Schoof elődje, Mark Rutte terveit viheti tovább, a korábbi kormányfő ugyanis megígérte, hogy Hollandia egymilliárd euró katonai támogatást nyújt Ukrajnának idén, és amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépeket is szállítanak a háborúban álló országba. Miközben a pusztítás egyre nagyobb, békéről még mindig kevesen beszélnek. Orbán Viktor miniszterelnök a héten a tűzszünet megfontolását kérte Volodimir Zeleszkijtől. Sajtóhírek szerint az ukrán elnök nem örült a felvetésnek – számolt be róla az M1 Híradó.

Hatalmas robbanás rázta meg szerdán a kelet-ukrajnai Dnyipro városát. Többen meghaltak, amikor orosz rakéták csapódtak be. Egy bevásárlóközpont, két iskola, három óvoda és két kórház is megrongálódott. Utóbbiak egyikében a járóbetegek-ellátását végző klinika épülete teljesen megsemmisült. Az áldozatok emlékére a csütörtököt gyásznappá nyilvánította a város polgármestere. Közben Harkiv régióban is folyamatosak voltak a becsapódások. A katasztrófavédők órákon át takarították a romokat abban a faluban, ahol egy orosz siklóbomba rongált meg egy lakóépületet, itt is többen megsérültek.

Az orosz–ukrán háborúban egyre több a civil áldozat. Ennek ellenére szinte özönlenek a nyugati fegyverek és támogatások Ukrajnába. Legutóbb az új holland miniszterelnök jelentette be,  Hollandia továbbra is támogatja Ukrajnát. Dick Schoof szerdán a parlament alsóházában beszélt arról, hogy Hollandia pénzügyileg, katonailag és politikailag is segíti a háborúban álló országot.

„Az imént beszéltem Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Gratulált az új holland kormányhoz, én pedig biztosítottam arról, hogy Hollandia sziklaszilárd támogatója az országának”

– fogalmazott később Dick Schoof  az X-en, majd hozzátette: támogatni fogják Ukrajnát bármibe is kerül, és ameddig csak kell. Az új miniszerelnök elődje, Mark Rutte is hasonló állásponton volt. Ő még áprilisban ígérte meg, hogy

Hollandia egymilliárd euró katonai támogatást nyújt Ukrajnának idén.

„Meg kell állítanunk az orosz agressziót. Szövetségeseinkkel együtt, egységesen, elszántan, szolidárisan. Ez az egyetlen út”  – fogalmazott Mark Rutte, aki októbertől a NATO főtitkára lesz. Így várhatóan a katonai szövetség élén is hasonló célokért fog dolgozni. Miközben közvetve egyre többen csatlakoznak a háborúhoz, az elmúlt napokban többször felmerültek békejavaslatok is.  Donald Trump amerikai elnökjelölt és Kína vezetése is beszélt erről, nemrég pedig a a magyar miniszterelnök sürgetett béketárgyalásokat. Orbán Viktor kedden utazott Kijevbe, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

„A béke kérdése az nem csak Ukrajnának fontos, hanem egész Európának fontos”

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A magyar kormányfő a találkozó után azt javasolta: gyorsítsák fel a béketárgyalásokat, és egy határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Volodimir Zeleszkijtől.

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője, Dornfeld László az M1-en azt hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség egy békepárti Európát szeretne: „Azt látjuk, hogy mind a két felet le kell ültetni most már végre. Két éve zajlik ez az értelmetlen öldöklés, ez a konfliktus. Százezrek haltak meg, akár katonai akár civil áldozatokat nézzük, és gyakorlatilag az látszik, hogy egy patthelyzet állt be, már lassan egy éve a frontvonalakon nem történik érdemi változás ennek ellenére továbbra is dörögnek a fegyverek, halnak meg rengetegen”. A szakértő úgy fogalmazott:

a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, és Európának sem érdeke, hiszen akadályozza Európa gazdasági fejlődését is.

Dornfeld László úgy látja, ahhoz hogy a versenyképesség helyreálljon, békére van szükség.

Forrás: hirado.hu