Az almatermésűek metszése. A metszés lépései

A szabadon növő, magára hagyott fa gyümölcsei messze elmaradnak a mesterségesen nevelt fák terméseinek méretétől, mennyiségétől, ízétől, zamatától. Ezért is elképzelhetetlen a gazdaságos gyümölcstermesztés metszés nélkül.

Metszeni mindenki tud, de nem mindegy, hogy hogyan tesszük! A metszés elsajátítása nem bonyolult folyamat, különösebb biológiai ismeretek nélkül is megtanulhatjuk ezt a mesterséget. Alapja a gyakorlat és a hasznos tanácsok megfogadása. A kezdő, amatőr metszők számára ajánlott a mérsékelt metszésmód (mikor a gallyakat, termővesszőket viszonylag kis mértékben vágjuk vissza).
Az almatermésűek csoportjának legismertebb képviselői az alma, a körte, a birsalma (birskörte), és a naspolya. Az almatermésűeket közel azonos módon metsszük, kivételt képez a naspolya, mely termését a veszők csúcsán hozza, ezért csak ritkító metszést alkalmazzunk, a visszavágást kerüljük.

Almánál és körténél a metszést tél végén és kora tavasszal kezdjük el, a hőmérsékleti viszonyok függvényében, vagyis, ha a hőmérséklet meghaladta a +5°C-t.

Az alma és a körte termőrészei
Mielőtt rátérnénk a metszés műveleteire, fontos megismerkednünk az almafa termőrészeivel, hiszen ezeknek a képződményeknek az ismerete nélkül a metszés elképzelhetetlen. Fontos tudnunk, hogy az egyes gyümölcsfajok ágaik mely részein, (egyéves, kétéves) hozzák a termést, a termő- és hajtásrügyeik milyen helyzetet foglalnak el.

Következzenek a termőrészek!
1. A dárda egy 4-5 centiméter hosszú, vagy ennél rövidebb egyéves termőrész, csúcsán vegyes rüggyel.
2. Az almánál a legértékesebb termőrész a sima termőnyárs: 5–15 centiméter hosszú termővessző csúcsán szintén vegyes rüggyel. Oldalrügyei fejletlen hajtásrügyek, melyek nehezen hajtanak ki.
3. Középhosszú termővessző: 10–40 centiméter hosszú ágacska. Fiatal, erős fákon találkozhatunk velük nagyobb számban, sokáig a fa termőrészei maradhatnak.
4. Hosszú termővessző: 40 centiméternél hosszabb vessző. Elsősorban jó erőben lévő, vagy erősen metszett fákon találkozunk velük. Sokan helytelenül 1-2 centisre vágnak vissza minden ágat az almafán, ők évről-évre megküzdenek a hosszú termővesszőkkel. Mivel az erős visszavágás erős hajtásnövekedést eredményez, ezért mindig középerős visszavágást alkalmazzunk.
5. A körténél a legértékesebb termőrész a termőbog, mely többéves részek összenövéséből keletkezik.

Az almatermésűek metszése
Az előző cikkünkben (lásd 835. számunkat!) említett szempontok alapján választhatjuk meg, hogy suháng, vagy koronás oltványt vásárolunk. Az előbbi esetben mindig szükség van metszésre, koronaalakításra. A számunkra megfelelő koronaformát kiválasztva neveljük fel gyümölcsfánkat.
A korona kialakítása után a fenntartása is jelentős feladat. Házi kertünkben gyakran találni nem helyesen metszett vagy elhanyagolt gyümölcsfákat, melyek igen nagy termetűek, mégis kevés termést hoznak, vagy termésük fogyaszthatatlan, illetve betegségekkel küzdenek. Rendszerint ezeket az öreg fákat is meg lehet menteni a megfelelő metszési módszerrel, például ifjítással, visszavágással.
Az alma és körte metszésénél figyeljünk arra, hogy termésüket vesszőkön hozzák, ennek megfelelően ritkítsuk a koronát. A csúcsrügy mindig vegyes rügy (melyből a termés keletkezik), míg az oldalrügyek hajtásrügyek (egyes fajtáknál – pl. Gála – az oldalrügyek lehetnek vegyes rügyek is).
Metszéskor a rövid termővesszők kialakítására kell törekednünk, hogy minél több dárda, termőnyárs, esetleg termőbog keletkezzen (vigyázva arra, hogy ezek a részek megfelelő erősségűek legyenek). Tartsuk szem előtt, hogy a termőrészek és a hajtásrügyek közel azonos mennyiségben legyenek a megfelelő gyümölcsminőség elérése és a következő évi termés érdekében. Hiába van rengeteg termés a gyümölcsfánkon, ha levél és következő évi termőrész alig.

A metszés lépései
1. A metszést minden esetben a beteg, sérült részek eltávolításával kezdjük!
2. Második lépésben szemrevételezzük a koronát, s az erős, felfelé növekvő hajtásokat (vízhajtásokat) eltávolítjuk, vagy visszametsszük (ha ifjítani akarunk), a korona térállásától függően. Különösen a körtére kell figyelnünk, mert hajlamos az oszlopos korona nevelésére, mivel új hajtásai erős növekedésűek és közel függőlegesek.
3. Harmadik lépésben figyelünk az ágak térállására, a korona sűrűségére. Más szóval, ritkítjuk a koronát és azokat a gallyakat hagyjuk meg, melyek a központi tengellyel 30-40 fokos szöget zárnak. A függőlegeshez közeli, 75–90 fokos szögben álló ágakat eltávolítjuk. Azokat az ágakat, melyek takarják az alattuk lévőket, az értékük szerint ítéljük meg: azt vágjuk le, amely kevesebb termőrészt hordoz, gyengébb növekedésű, vagy deformálja a korona alakját. Ha koronánk még mindig nem eléggé szellős, akkor távolítsuk el a gyengébb ágakat is, egészen addig, míg egy rendezett koronarendszer alakul ki.
4. A következő lépésben a termőrészekre figyelünk: ha túl nagynak ítéljük a számukat (a csúcsrügyekből általában termés lesz) a fa korához és méretéhez képest, akkor ritkítsuk meg őket. Ritkításkor vegyük figyelembe az ágak méretét is: elfogják-e bírni a termés súlyát, megfelelően kifejlődött-e a csúcsrügy? Mindemellett tartsuk szem előtt, hogy nem minden virágból lesz gyümölcs. (Éppen ezért mindig egy kicsit többet hagyunk meg.)
5. Sebfelületek kezelése. Különösen fontos a vastagabb ágak esetében. A sebviasszal megakadályozhatjuk a fertőzések bejutását, illetve lezárjuk a sebfelületet, így a forradás sokkal gyorsabban lezajlik. A vékonyabb metszésfelületeket is kezelhetjük, bár egy jó kondícióban lévő fa esetében erre nincs szükség.

Molnár Ádám