Egyszerre szellőztetni és fűteni

A helytelen vízellátás nagyon sok gondot okoz palántaneveléskor. Talán elég arra emlékeztetni, hogy a palántakori gombás és baktériumos betegségek gyors terjedésének a nedvesség és a magas páratartalom a legfontosabb feltétele.
A növények vízigényét általában két értékkel szoktuk jellemezni: a talaj nedvességtartalmával és az elpárologtatott vízmennyiséggel (transpirációs együttható).
A palántanevelés során a talajnedvesség iránti igény változó. Magvetéskor a kelésig a nedves talajt szereti a növény, csak akkor gyors és lendületes a csírázás, ha a talaj víztartalma megközelítí a vízkapacitás 100%-os értékét. Jó szerkezetű közegnél (pl. a tőzeg) azonban ez nem jelent levegőtlenséget.
Szikleveles korban nagyon hátrányos az erősen nedves talaj a megnyúlás és a palántadőlés miatt. Abban az időszakban vissza kell fogni a vizet, csak nagyon indokolt esetben szabad öntözni, de lehetőleg a délelőtti órákban, hogy a növény mielőbb felszáradjon. A talaj felületét hagyhatjuk teljesen kiszáradni. A szikleveleket figyeljük, és csak akkor adjunk vizet, ha azok enyhén pöndörödni kezdenek. Ez ugyanis a vízhiány jele. A talaj teljes kiszáradása viszont nagyon visszavetheti a palánták fejlődését, megbarnulnak, súlyosabb esetben elhalnak a gyökerek, és csak akkor indul meg a fejlődés, ha újabb gyökerek képződnek. Különösen ott kell vigyázni, ahol a palánták alatt fűtés van, vagy a szaporítóládákat a fűtőcsövek fölé helyezik.
A lomblevelek megjelenésével fokozatosan erősödik a párologtatás: a palánták korával, a javuló fényviszonyokkal arányosan növekszik. Idővel mind több vízre van szüksége a növénynek, fokozatosan növelni kell a talaj víztartalmát. Tűzdeléskor újból közel 100%-os vízkapacitásra kell a talajt feltölteni, a vizes, sárszerű talajból kitépett és hasonló nedvességtartalmú talajba ültetett növények gyökerei kevésbé sérülnek meg, és így gyorsabban növekednek a tápkockában.
A tűzdelést követően már nincs szükség ilyen magas nedvességtartalomra, de az öntözésre jobban kell figyelni, mint szikleveles korban, mert a megváltozott körülmények következtében (nagyobb lombfelület, hosszabb nappalok, erősebb fény) gyorsabb a párologtatás, gyorsabban kiszárad a talaj.
A zöldségpalánták vízigénye a kifejlett növényekénél sokkal kisebb, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy a téli fényszegény hónapokban egyébként is a töredékét párologtatják a növények annak, amit nyáron – a nyári 2 l/növény értékkel szemben 1-2 l/m²-t. Télen, kora tavasszal tehát mindössze napi egy-két liter vizet kell kijuttatni négyzetméterenként az elpárologtatott nedvesség pótlására. A kijuttatott víz hőmérséklete lehetőleg egyezzen a palántanevelő léghőmérsékletével.
A páratartalom pontos szabályozása is nagyon fontos. Rendszerint nem az alacsony, hanem a túl magas páratartalom okoz gondot a tél végi hónapokban, annál is inkább, mivel a külső páratartalom is magas, gyakran 95% fölötti. A kedvező, 70-80% közötti érték tartása sokszor nehezen megoldható. Drága, mégis a leghatásosabb módszer, ha egyszerre szellőztetnek és fűtenek a kertészek.

Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodó,
a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója