Megérkezett az első ukrán gabonaszállítmány Olaszországba

Az ukrán külügyminisztérium Twitter-oldalán számolt be az első ukrán gabonaszállítmány Olaszországba érkezéséről – számolt be a német NTV hírportál. A 15 ezer tonna kukoricát szállító máltai felségjelzésű hajó vasárnap délután futott be Ravenna kikötőjébe.

A rakományt a város polgármestere, Michele di Pascale, valamint Jaroszlav Melnyik, Ukrajna olaszországi nagykövete fogadta. A következő Ukrajnából érkező hajót pedig mintegy 11 ezer tonna szójával a fedélzetén augusztus 16-ra várják.

Augusztus 5-én hagyta el az első négy gabonával megrakott hajó az ukrajnai Odessza és Csornomorszk kikötőjét. A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonna gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében biztonságos folyosókat hoztak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren

Augusztus 7-én a dél-olaszországi Monopoli kikötőjébe érkezett meg az első hajó, fedélzetén hatezer tonna napraforgóolajjal.

Forrás: hirado.hu

Fotó: MFA of Ukraine