„Mi nem csak eladunk, mi megpróbáljuk megoldani az emberek problémáját!”
A Kárpátaljai Vállalkozók Lapja „Ismerjük meg vállalkozásainkat” c. rovatában szeretné bemutatni a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének azon tagjait, akik tenni akarásukkal és céltudatosságukkal kitűnnek. Elsőként Bani István, a Monte Carlo és a 220Volt szaküzletek résztulajdonosa fogadta el felkérésünket vállalkozása bemutatására.
Hogyan és mikor indult a vállalkozás?
A nulláról indultunk, önerőből kezdtük el a vállalkozást, hárman, baráti összefogással. 2008-ban nyitottuk meg a 220Volt villamossági szaküzletet az Iván Frankó úton, majd 2012-ben egy újabb boltot, melyben már írószereket is árusítottunk, ezt a helyet egy év után kinőttük. 2013. május 1-jén nyitottuk meg új helyen a jelenlegi boltot, a Monte Carlo világítás-technikai, iskolai- és írószeres szaküzletet és játékboltot. Mára 6000 pozíciónyi áruval rendelkezünk. Gyorsan felismertük, hogy az írószer és a játékok egy helyen való árusítása jó üzleti fogás, így kialakult a három fő profilunk, amihez ma is tartjuk magunkat. Bátran mondhatom, hogy kínálat tekintetében, beregszászi szinten, élen járunk.
Mivel foglalkozott a vállalkozás beindítása előtt?
10 évig villanytelepen dolgoztam programozóként, közben közgazdászi végzettségre is szert tettem. A vállalkozás fejlődése következtében, az egyre sűrűsödő feladatok miatt felmondtam az addigi munkahelyemen és teljes egészében az üzlet vezetésének szenteltem az időmet.
Hány főt foglalkoztatnak?
Két állandó üzletünkben nyolc főt foglalkoztatunk. A szezonális kiárusítások során pedig további kettőt, így összesen tíz személynek nyújtunk munkát.
Miért látta fontosnak a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségéhez való csatlakozást?
Érdekelt a szövetség munkája. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos, amikor összegyűlnek a vállalkozók és ötleteket osztanak meg egymással. Sok hasonló gondolkodású ember egy helyen, ez egy jó dolog.
Milyen jövőbeli terveik vannak?
Újabb üzleteket szeretnénk nyitni a jövőben. Még nem tudjuk pontosan hogy hol, de mindenképpen megyén belül. Valamint az iskolaszezon előtti kirakodóvásárra is tervezzük sátrak felállítását.
A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben hogyan tudnak megmaradni itt, Kárpátalján vállalkozóként?
Nehéz alkalmazkodni a kialakult helyzethez, a folyton ingadozó árakhoz, a szállítók hiányos raktárkészleteihez. Viszont a negatívumokban is meg kell találni a lehetőségeket. A nehéz helyzet sokszor fejlődésre készteti az embert, tanulunk, előre látunk, előre gondolkodunk. Az elmúlt évben rengeteget fejlődtem, és olyan akadályokat tudtam leküzdeni, amire addig nem is gondoltam.
Van valamilyen jelmondatuk, ami a szemük előtt lebeg vállalkozóként?
Jelmondatunk nincs, inkább úgy mondanám fő stratégiánk. Ami nem más, mint az, hogy próbálunk olcsók maradni a konkurenciához képest, próbálunk széles választékot nyújtani az embereknek, nemcsak eladni akarjuk az árut, hanem meg is oldani az emberek problémáját. Ha hozzánk bejönnek valamilyen exkluzív rendeléssel, akkor megpróbáljuk megszerezni. Felmérjük, hogy mire van kereslet és beszerezzük azt. Megpróbálunk maximális konzultációt biztosítani akár egy gyerekjáték vásárlásánál, akár a megfelelő égő kiválasztásában.
Mit üzen azoknak a vállalkozóknak, akik feladják?
Feladni mindig könnyebb, mint harcolni. Úgy vélem a jövőben talán az állami cégek jobban fognak együttműködni a vállalkozásokkal. Aki pedig most szeretne üzletet nyitni, annak azt tudom üzenni, amit a mondás tart: krízisben a legkönnyebb új vállalkozásba kezdeni, úgyhogy hajrá!
Túri Ágnes
Kárpátaljai Vállalkozók Lapja