Veszélybe kerülhet a világ élelmiszer-ellátása
Oroszország szombaton jelentette be visszalépését az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött gabonaszállítási megállapodástól. Az orosz döntés feltehetően hatással lesz az importfüggő országokba irányuló szállítmányokra, ami ezáltal elmélyítheti a globális élelmiszerválságot, továbbá áremelkedést is előidézhet – számolt be a Reuters hírügynökség.
Oroszország a Szevasztopolban állomásozó orosz hajók elleni támadásra hivatkozva jelentette be, hogy döntését.
„Tekintettel arra, hogy október 29-én a kijevi rezsim Nagy-Britannia részvételével terrorcselekményt hajtott végre a fekete-tengeri flotta hajói és polgári hajók ellen, amelyek részt vesznek a gabonaszállításra létrehozott folyosó biztonságának szavatolásában, az orosz fél leállítja a részvételét a mezőgazdasági termékek ukrajnai kikötőkből történő kivitelére vonatkozó szerződés megvalósításában” – olvasható az orosz védelmi minisztérium által kiadott közleményben.
A korábban Ukrajna és Oroszország között az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és Törökország közvetítésével létrejött megegyezés a gabonaszállító hajók és a Fekete-tengeren kialakított tengeri folyosó biztonságát biztosítja, melynek értelmében például tíz kilométeres körzetben semmilyen katonai jármű nem közelítheti meg a folyosóban közlekedő civil kereskedelmi hajókat.
A Reuters hírügynökség szerint az orosz döntés hatással van az Afrikába és a Közel-Keletre szállított több százezer tonna búzára, ami ezáltal veszélybe került. A portál továbbá arra is rámutatott, hogy csökkenhet az Európába irányuló ukrán kukoricaexport is.
Kínálat szűkülés és áremelkedés
A chicagói búza határidős jegyzései az orosz visszalépés bejelentése után hétfőn már több mint 5 százalékkal, a kukoricáé pedig több mint 2 százalékkal emelkedtek, melynek oka a kínálatban bekövetkező hiány miatti félelem volt.
Ausztrália – Ázsia egyik legfontosabb búzaszállítójaként – azonban elképzelhető, hogy nem lesz képes ellensúlyozni a kínálat szűkülését, mivel az ausztrál szállítmányok már egészen februárig lekötésre kerültek – hívta fel a figyelmet a Reuters, szingapúri kereskedők értesüléseire hivatkozva.
Vasárnap már egyetlen hajó sem haladt át a kialakított tengeri folyosón
Az ENSZ, Törökország és Ukrajna azonban folytatta a fekete-tengeri gabonamegállapodás végrehajtását, és egy úgynevezett szállítási tervben is megegyeztek, melynek értelmében 16 hajó haladhat tovább hétfőn, Oroszország kivonulása ellenére.
„Meg kell néznünk, hogyan alakul a helyzet. Nem világos, hogy Ukrajna továbbra is szállít-e gabonát, és mi történik az orosz exporttal” – fogalmazott a portálnak nyilatkozó gabonakereskedő.
Az ukrán búzaszállítmányokat lefoglaló ázsiai vevők között van Indonézia – aki a gabona második legnagyobb importőre a világon –, bár a régió jellemzően inkább Ausztráliára és Észak-Amerikára támaszkodik.
Azonban a közelmúltban az indonéz malmok négy rakomány, azaz mintegy 200 ezer tonna ukrán búzát vásároltak novemberi szállításra az elmúlt hetekben kötött megállapodások által.
A múlt héten továbbá egy pakisztáni kormányzati ügynökség közel 385 ezer tonna búzát vásárolt egy tender keretében, amely valószínűleg Oroszországból és Ukrajnából származik.
„Nem vagyunk biztosak abban, hogy Oroszország folytatja-e a búzaexportot, vagy hogy biztonságos lesz-e az orosz búzát szállító hajók számára a Fekete-tengerről történő szállítás, még akkor is, ha az ukrán export továbbra is blokkolva van” – mutatott rá egy másik szingapúri kereskedő.
Ukrajna novemberre lekötött, Európába irányuló kukoricaexportja is valószínűleg érintett lesz
A hírügynökség által megszólaltatott kereskedő szerint, „ami Európát illeti, a kukorica nagyobb probléma, mint a búza, mivel novemberben az ukrán kukorica főszezonjához érkezünk”.
Oroszország döntése várhatóan emelni fogja a növényi olaj világpiaci árát is, mivel a döntés veszélyezteti Ukrajna napraforgóolaj-kivitelét a legfontosabb célországokba, köztük a legnagyobb étolaj importőrnek minősülő Indiába.
A malajziai pálmaolaj határidős jegyzései már több mint 4 százalékkal ugrottak meg a hétfői napon – hangsúlyozta a Reuters.
Bár a mezőgazdasági termékek világpiaci árai az elmúlt hónapokban mérséklődtek a rekordmagas árakhoz képest, a helyi kiskereskedelmi élelmiszerárak továbbra is magasak,
és jelenleg további emelkedések is várhatók.
Egy Sydney-ben dolgozó elemző úgy gondolja, hogy „általában körülbelül két hónap kell ahhoz, hogy a magasabb gabonaárak átszűrődjenek az ellátási láncon, és kiskereskedelmi szinten hatással legyenek a fogyasztókra. Az élelmiszer-feldolgozóknak azonban nincs sok határidős fedezetük, így valószínűleg (a folyamat) sokkal gyorsabb lesz”.
Forrás: hirado.hu