A bizonytalanság dicsérete

Kreált kapaszkodóink és a valóság
„Nem marad itt kő kövön…” Biztos? Kérdezett vissza apám, amikor egy telefonszámra újfent rákérdezett, miután első alkalommal a szám tévesnek bizonyult. Nekem így van felírva – válaszoltam… Lehet, hogy elírtam, vagy aki megadta, rosszul adta meg, ki tudja. Biztos – mi a biztos?

A buszmegállóban várva elég konkrétnak tűnik ez a szó: biztos. Biztos… hogy jön a busz… itt a menetrend, oda van írva, elvileg három perc múlva kell itt lennie… de persze még kaphat defektet vagy karambolozhat…

Elmegyek a postára, feladok egy levelet, és biztos lehetek benne, hogy a címzett megkapja, vagy mégsem? A közönséges levelek esetében a posta statisztikai garanciát vállal arra, hogy a feladást követő harmadik napig azok 85 százalékát, az ötödik napig pedig 97 százalékát kézbesíti. És ha az én levelem beleesik abba a 3 százalékba?

Biztos, hogy felkel a nap – ez még néhány milliárd évig így lesz, de egy ilyen égitestnek az élettartama 10 milliárd év, és aztán? Persze a „biztos” és az „örökké” nem ugyanazt jelenti, és nem is kell, hogy azt jelentse.

Az égitestek mozgása mégis biztos annyira, hogy a jövő egykori fürkészei erre alapozták prognózisaikat. Ebben a mayák mentek el a legmesszebb, de persze az antik Európát is megkísértette a gondolat, hogy az „örök” és periodikusan ugyanúgy mozgó égitestek nem mások, mint istenek.

De aztán jött egy új és merész gondolat – egy láthatatlan Istenről. Egy ábrázolhatatlanról… Akiről alig valami biztosat lehet tudni. Egy olyanról, aki a történelemben, a humanoszférában mutatkozik meg, és nem a természet jelenségeiben.

Miről is mondhatjuk, hogy biztos, ami a mi emberi világunkban válik megtapasztalhatóvá?

Nézzük először is az egyént: 7 év alatt lecserélődnek a sejtjeim, akkor én a mondjuk tíz évvel ezelőtti önmagamhoz képes mennyire vagyok biztosan ugyanaz az ember?

Augustinus képesztette el ex-barátnőjét azzal, hogy azt mondta neki: „Én már nem vagyok ugyanaz az ember, aki voltam!” Persze ez az érzés még nem jogosította fel arra, hogy úgy tegyen, mintha nem is ismerné.

Hogyan van jelen például a történelemben a biztos? Kérdezzük meg azokat, akiket az 1848-as forradalom kapcsán még arra tanítottak, hogy Guszev orosz hadnagy tizenkét társával átállt a felkelő magyarok oldalára. Vagy hogy a Téli Palota ostroma az Auróra cirkálóról leadott lövésekkel valós történelmi tény, és Sztálin az emberiség megmentője, és hogy Katynban semmiféle mészárlás nem történt.

A történelmi hazugságokkal etetett nemzedéktől nem meglepő, ha igen szkeptikus lett és maradt, még olyan kérdések kapcsán is, mint a Biblia és Jézus Krisztus személye, elég, ha Bulgakov „Mester és Margaritájának” nyitójelenetére gondolunk: Az irodalmi folyóirat szerkesztője, Berlioz megbízást adott a költőnek, hogy írjon Jézus Krisztusról egy költeményt. A versben a szerző ugyan sötét színekkel ecsetelte Jézust, a szerkesztő szerint mégis át kell írni az egészet. Egy szörp mellett kezdenek el beszélgetni arról, hogy miről is kellene szólnia a versnek. Berlioz azt fejtegeti Ivánnak, a költőnek, hogy a probléma nem az, milyen volt Jézus, jó-e, rossz-e, hanem azt kell úgymond kimutatni, hogy Jézus mint személy sohasem élt és minden róla szóló történet csak kitalálás. És miközben ezeket mondja, szörnyű szorongás fogja el, olyan heves, hogy legszívesebben nyomban elszaladna. Szorongva néz körül és sehogy sem érti, hogy mitől is ijedt meg. Elsápad, zsebkendőjével törölgeti homlokát, és közben ezt gondolja: „Mi történt velem? Még sohasem éreztem effélét…” És amíg beszélgetnek, melléjük szegődik az ördög, Woland, aki professzorként mutatkozik be. Megdöbben ateizmusukon, és az öt mellé egy hatodik istenérvet is felvonultatva végül azzal zárja az eszmecserét: Jézus Krisztus létezett és punktum… és nem kell ide semmiféle bizonyíték.

Bulgakov ördöge – ha áttételesen is – de már a hit és a keresztyénség védőjeként lép fel, és bár nem igazán helyeselhető eszközökkel, de azon van, hogy az embereket elbizonytalanítsa gőgös ateizmusukban.

Igen, az ateisták szoktak a biztos mellett és amellett érvelni, hogy csak az anyagi valóság létezik. Persze közben a modern fizikának hála a biztosnak hitt helyett a valószínűség, a részecske és az energia felcserélhetősége, a párhuzamos univerzumok és az antianyag felfedezése olyan sok bizonytalanságot hozott, hogy ma ritka a biztosat állítani merő kozmológus.

Ilyen jelenkori helyzetben, amikor ennyi a bizonytalanság, a vallások és így a keresztyénség számára is nagy a kísértés, hogy az embereket a bizonytalanból a biztosba hívják. Csakhogy ez a szándék keresztyénség részéről nélkülöz minden megalapozottságot.

A Szentírás biztos – legalábbis a fundamentalista érvelés ezzel a kijelentéssel operál. Nos, erről a Bibliát angolul olvasó indiai barátomat kellene megkérdezni, akinek egy teleírt füzete van a különböző fordításokból adódó különbségek lajstromozására.

Hiszen a Szentírás, azon belül az Újszövetség valójában tekercseken, papiruszokon, imitt-amott eltérő szövegvariánsokkal létezik.

Indiai barátom muszlim neveltetéséből adódóan ki van akadva azon, hogy kézbe vesz egy Bibliát, talál benne egy számára fontos mondatot, majd elővesz egy mindössze öt évvel későbbi másik angol fordítást és ott ugyanazon a helyen a teljesen mást talál.

De ha valaki csak a magyar nyelvű katolikus és protestáns fordítást összehasonlítja, találhat olyan különbségeket, melyek komolyan el kellene hogy bizonytalanítsák a Biblia biztos voltában.

Milyen biztosat tudunk Jézusról? A már említett indiai barátomnak az is skandalum, hogy miért különböznek egymástól lényeges dolgokban az evangéliumok.

De tényleg, mi biztosat tudunk Jézusról? Születésének ideje bizonytalan, halálának dátuma biztosabbnak tűnik, példázatai javarészt talán tényleg az ő elbeszélései, kereszthalála és az ellene felhozott vád más forrásokban is megtalálható. A többi azonban már nem a biztosnak vélt és a történelmileg hiteles tények világába tartozik, hanem a hitébe: a gyógyítási történetek, a csodatételek és a feltámadás a hit és a teológia tárgya, nem a történelemtudományé.

A hit ugyanis attól az, ami, hogy elviseli a bizonytalanságot. Tudja, hogy nem törekedhet biztosra, mert nincsenek meg az eszközei ahhoz, hogy biztosat állítson. Persze vágyhat a biztosra és remélheti, hogy egykor megkapja a bizonyosságot, de egyetlen pillanatra sem tévesztheti szem elől Pál apostol figyelmeztetését:

„Hitben járunk, nem látásban.” 2 Kor 5,7

Azok, akik a vallást és a hitet – főleg keresztyén oldalról – megpróbálják biztos támaszként feltüntetni az – úgymond a sok bizonytalanság között hányódó – kortársak számára, súlyosan tévednek hitük természetével kapcsolatban és igen káros módon félrevezetik az embereket.

Kicsit hasonlóak Jézusnak azokhoz a kortársaihoz, akik a jeruzsálemi templomra úgy tekintettek, mint a vallás biztos, megingathatatlan alapjára, és ez az épület jelképesen saját vallásgyakorlatuk megingathatatlannak vélt rendszerét is szimbolizálta.

Máté evangéliuma szerint: Jézus tanítványai meg akarták mutatni Neki a templom épületeit, Jézus azonban így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” /Mt 24,2
Forrás: parokia.hu