A Jézus Társasága visszaállításának bicentenáriuma

Augusztus 7-én emlékeznek a jezsuiták a Jézus Társasága visszaállításának bicentenáriumára. A rendet VII. Piusz pápa állította vissza 1814-ben Sollicitudo omnium ecclesiarum kezdetű bullájával. A Vatikáni Rádió ismertette a témában megjelent írást.

A Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat most megjelenő számában Benjamín González Buelta emlékezik egy tanulmánnyal, melynek címe: A Jézus Társasága visszaállításának bölcseleti olvasata. Jelen ismertetés a SIR olasz katolikus hírügynökség összefoglalója alapján készült.

A jezsuita rendet XIV. Kelemen pápa oszlatta fel 1773-ban. A szerző bölcseleti olvasatát adja annak, amit a rend működésének közel negyven évig tartó felfüggesztése jelentett a szerzetesek számára. Azokat az éveket nem lehet megmagyarázni egyszerűen az igazságosság, a panaszkodás és a veszteség nyelvezetével. Ez nem tartaná tiszteletben Isten működését, továbbá azt sem, hogy az Úr minden veszteséggel felkínál nekünk valami újat.

González atya szavai szerint ma is fontos kérdés, hogyan nézzünk szembe kreatív módon a hit szolgálatát érintő kihívásokkal, és hogyan terjesszük az igazságot olyan kulturális környezetben, amely globalizálja a felületességet. A kulcskifejezések tehát a kreativitás és a hűség. A jezsuita rend feloszlatása és visszaállítása példát szolgáltat arra, hogy a hűség alkotó szellemében vállalni tudjuk a „megnyesettség” jelenlegi időszakát személyes és intézményes szinten. Mindezt a mai valóság egzisztenciális peremvidékein, ahol Isten népe mellett vagyunk, mely népet még kegyetlenebbül megnyesték, mint minket, és amely megcsonkítva és feltámadva halad előre, amint az Jézussal történt.

A feloszlatás és a visszaállítás kegyelmi adományainkra irányítja a figyelmünket – írja González atya a Civiltà Cattolica jezsuita lelkiségi-kulturális folyóiratban. Ez a karizma egyszerre bensőséges és történelmi, teremtő és húsvéti jellegű, hűség a pápához és hűség Isten országa jövőjéhez. A tanulmány írója elismeri, hogy a rend feloszlatása megszakította a kétségkívül színvonalas kulturális, nevelői és lelkipásztori tevékenységet, ugyanakkor megszüntette a gőg és felsőbbrendűség megnyilvánulásait is.

A jezsuitáknak el kellett viselniük a kifosztottságot, sokan meghaltak vagy elborult elméjük a kegyetlen börtönökben, ám engedelmességük általános csodálatot váltott ki. Sárba taposva, társadalmilag megsemmisítve és vallási szempontból is elítélve, leszállva a halálba a Társaság találkozott az Atyával, aki befogad minden áldozatot, és fájdalma Isten fájdalmává alakult át, aki a Szeretet.

A Szeretet pedig átalakítja a fájdalmat, és a halálból új élet születik. A rend visszaállításának előkészítése a csendhez való hűség és a Szent Ignác-i karizma jegyében történt, és a Társaság szíve megtisztulva került ki az megpróbáltatásokból.

A Jézus Társasága nagy személyiségeket formált, akik a zsinat előkészítői voltak. González atya megfogalmazása szerint „a történelemben Isten csendjének ideje, amikor győz a rossz, és Isten látszólag tétlen, miközben a hóhérok ünnepelnek, a szolga pedig ajkát harapdálja, valójában az új kihordásának ideje, melynek fejlődését Isten féltve védelmezi az ellenségektől” – írja a Civiltà Cattolica jezsuita folyóiratban González Buelta.