A lelki emberek meg a kegyelem

Két kifejezést nem bírtam sokáig megemészteni: az egyik „a lelki emberek”, a másik a „kegyelem”.

Sokáig olyan értetlenséggel néztem azokat, akik ezekről beszéltek, mint ahogy a nagyanyám szokott rám nézni, amikor a mikroblogokról, posztokról, júzerekről beszélek neki. Persze, a nagyanyám nem a webkettes világból való, nem is csoda, ha nem érti annak a szavait. De vajon a lélek is olyan realitás, amit lehet nem használni, lehet kikerülni, vígan élni nélküle? Azaz: normális, ha nem értem pontosan ezeket a kifejezéseket? Aligha. Akkor pedig valamit kezdeni kell ezekkel a fogalmakkal.

Első pont: vannak úgynevezett lelki emberek. Ki is a lelki ember? Számomra mindenki, akit foglalkoztatnak a lélek kérdései, aki tudja, hogy az ember önmagában életképtelen, és segítségre szorul: másik emberére vagy transzcendens erőére, és hajlandó is megadni másnak ezt a segítséget. Meggyőződésem, hogy egyszer minden emberből lelki ember lesz, mert találkozik olyan kérdésekkel, amiket nem lehet más síkon megválaszolni, csak a lélekkel foglalkozva.

Lelki emberekhez fordulnak, akik valamilyen spirituális kapaszkodót keresnek, mert el- vagy újraindítani akarnak valamit az életükben, a lelkükben, és felismerték, hogy nincs ehhez saját belső erőforrásuk, vagy nem férnek ahhoz hozzá. Ebben az értelemben lelki emberek az asztrológusok, a családállítással, autogén tréninggel és egyebekkel foglalkozók, meg a sámánok, városi serpák és a tévé képernyőjén keresztül energiát küldő gyógyítók is. Ők a lélek pótszereinek ismerői, sőt, a lelki piramisjáték leglelkesebb építői.

Ugyanis nemcsak anyagi, hanem spirituális szinten is létezik piramisjáték a világban – olyan hálózatok épülnek, terjeszkednek, amelyek egy valójában nem létező szellemi hatalmasságon állnak, és amelyek a halálból, krízisből megmenekedést, „életmentő terápiát”, gyógyulást és fejlődést ígérnek, ami soha nem következik be. Még akkor sem, ha esetleg az, akinek „megmentették abban a szörnyű helyzetben az életét”, maga is terapeutának áll.

A márkák marketingstratégiája a lelki terápiák világába is beszivárgott: nem elég fogyasztani a márkatermékeket, hanem a nagykövetükké kell válni. A világmárkák elkötelezett mozgalmárokat akarnak, nem fogyasztókat, win-win helyzetet kínálva nekik. Ezért találják meg az ilyen stratégiával működő lelki embereket hamarabb a krízisben lévők: mert ahogy a közgazdászok, mindenki a win-win helyzetekben hisz. Én megmentelek, te fizetsz, és elmondod a barátaidnak, hogy én mentettelek meg, akik utána ugyancsak hozzám jönnek a te hiteles tanúságtételed miatt.

Figyeljük meg a folyamatot, és beszéljünk akár csak egy ártatlan válásgondozó csoport működéséről: segítséget kérsz, segítünk, meggyógyulsz, és gyógyulásod után kiképzünk segítőnek, és te is képes leszel másokat megmenteni, ez így mindenkinek jó. Kísértetiesen olyan, mint a keresztyénség, nem? Csakhogy a win-win – spirituális szinten – baromság. A lelkiségben nincs kölcsönös nyert helyzet, ott valaki mindig veszít, ott valaki mindig áldozatot hoz. Aki mást mond, hazudik, és nem stabilizálódott életű klienseket akar, hanem biztos vevőkört. Itt jutunk el a kegyelem fogalmához, ami határt húz a lelki emberek és a Lélek emberei között. A kegyelem az a valós érték, ami hiányzik minden más spirituálpumpolás mögül, s ami nélkül előbb-utóbb minden rendszer összeomlik. Mert igaz, hogy minden ember egyedülálló és értékes, csodálatos lény, de ez önmagában vajmi kevés.

A Lélek embere pontosan tisztában van saját gyógyíthatatlanságával, ahogy a cukorbetegek is tisztában vannak azzal, hogy a betegségük csak szinten tartható folyamatos gyógyszeradagolással, életmódváltással, odafigyeléssel. A Lélek emberének gyógyszere pedig nem más, mint amit kegyelemnek hívunk, és amivel napról napra él. De mi is a kegyelem? A Google őrületesen hosszú és bonyolult fejtegetéseket talált arról, hogy az üdv- és egyháztörténet folyamán hogyan változott ez a fogalom, mi van benne és mi nincs. Ehhez az én agyam kevés. Ami biztos: a kegyelem a win-win helyzet megcsúfolása. Isten olyasmit ad benne, ami nem jár nekünk, de ami nélkül elpusztulunk. Ami neki ráfizetés. Ami nélkül nem jön rendbe az életünk, de amit sosem tudnánk kifizetni. Isten ebben nap mint nap megadja a feltételeket ahhoz, hogy jót tegyünk, egészséges döntéseket hozzunk, az életet és a növekedést keressük, ne a krízisintervenciót. A kegyelem az ő jelenléte az életünkben mindenféle sámán, spirituális idegenvezető és varázsolás nélkül.

A kegyelem nem jár alanyi jogon, de van. Kérhető és kapható, mint az inzulin, ami segít élni a krónikus betegeknek teljesen és jól, napról napra. Kérhető, hogy Isten, aki sokaknak olyan, mint a tumblr meg a twitter, hogy van, hallottak róla, de nincs róla saját tapasztalatuk, hajoljon le nap mint nap, és legyen az ember napi valóságává. Hogy az ember életének mindennapjai ne arról szóljanak, hogyan menekedjen meg az összeomlástól, hanem arról, hogyan élhet teljesen, örömmel, és hogy lehet olyan gazdag, hogy a szükségben lévőnek megmutassa, honnan kapható meg a legnagyobb érték – ingyen.