Adni jó?

Amikor az adakozásra terelődik a szó, mi rögtön arra gondolunk, hogy valaki pénzt akar kihúzni a zsebünkből.

A pénzre gondolunk. Mi sem egyszerűbb ennél. Pénz forgatja a világ kerekét – ahogyan szokás mondani, nem meglepő, ha még a Bibliában is szó van róla. Pénz, pénz, pénz. Mi más? A helyzet azonban az, hogy az a Biblia tanítása az adakozásról nem a pénzről szól. Akkor miről? – kérdeznéd, és jogosan. Egy magatartásról. A pénzből történő adakozás egy gyümölcse az adakozó magatartásnak. Nem is jó ez a szó, inkább életszemlélet, vagy gondolkodásmód. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért is van szükségem az adakozásra. Közeli ismerőseim éveken keresztül „tizedet fizettek”, ami azt jelenti, hogy keresetüknek a tíz százalékát hónapról hónapra elvitték és odaadták a lelkésznek. Én alapvetően ódzkodtam ettől a gyakorlattól, és nem azért, mert attól tartottam, hogy majd a lelkészünk egy napon vadonatúj BMW-vel fog járni emiatt. Ez a veszély nem fenyegette, és úgy hiszem, bármennyire gondoljuk, hogy „az egyháznak sok pénze van” máshol sem fenyegeti az a veszély a lelkészeket, hogy felvesse őket és a gyülekezetet a pénz. Nem azért nem értettem egyet, mert tudtam, hogy az a pénz, amit ismerőseim a gyülekezetnek adnak, jó helyre kerül, és ott nagy szükség van rá, és oda 10x annyi is mehetne, és az sem jelentene sokat. Nem, ami engem zavart az a motiváció. Adjuk oda a tizedünket a gyülekezetnek, mert akkor azzal kiérdemeljük Isten áldását. Magyarán: fektessük be, hogy Isten még többet adjon belőle. Ez egy a feje tetejére állított teológia, ami nem a róluk szól, hanem arról az egyházi/teológiai miliőről, amiben vallásilag szocializálódtak. Ismerősömmel beszélgettünk is erről néhány hete, és mondtam neki, hogy ez korrupció: lefizetem Istent a tizedemmel, hogy engem azokkal szemben, akik nem fizetnek tizedet, előnyben részesítsen. Természetesen nem a tized-adás gyakorlatával van gondom, nagyszerű dolog, de nem mindegy, hogy mi motivál.

A pénz körül forog a gondolat. Pénzt adok, hogy több pénzem legyen. Pedig az adakozás nem erről szól. Amikor pénzt dobok a perselybe az sem a pénzről szól. Nem az összegről szól, ezt még Jézus is mondja. Az adakozásra nekem van szükségem. Tudom, ez most furcsa, mert talán azt mondod: de nekem pénzre van szükségem, Isten meg azt mondja, hogy nem, neked arra van szükséged, hogy adj abból, amid van. Nem az a fontos, hogy mennyit és hová adod, mire adod. A fontos az, hogy hogyan és miért adod. Ne kényszerűségből, ne haszonlesésből, ne leereszkedő morális indíttatásból, ne azért, hogy mások lássák, milyen nagyszerű vagy. Azért ne, mert így megfosztod magadat az adakozás lényegétől: az elégedett élettől. Hogyan segít eljutni a megelégedésig az adakozás? Nagy egyszerű, mondhatnánk, pofonegyszerű: ha egész életed, napjaid, hónapjaid a hiány fogságában vannak, és hiába gyarapszik a bevételed, mégis úgy érzed, hogy egyre kevesebbed van, ennek kézenfekvő következménye, hogy meg vagy fosztva attól az örömtől, amivel Isten megajándékoz azzal, hogy vannak bevételeid. Van erőd, időd, tehetséged, ötleteid, képességed, bölcsességed – de te mindezeket nem látod, mert a szemed előtt egyetlen érzés van: a hiány. Többet kell szereznem, és amikor többet szereztél, a többel arányosan nő a hiány is. A több bevétel nem tölti be a hiány-érzetet, csak megnöveli.

Az adakozás – végül erre jöttem rá – segít kiszabadulni a pénz, az anyagiak körül forgó gondolkodásmód fogságából. Engedj el, mert nem akarom, hogy te uralkodj az életem fölött. Nem akarom, hogy az határozza meg az életről, a családról , a világról alkotott képemet, hogy mennyi pénzem van. Engedj el, hogy szabad legyek. Nem vagyok hajlandó a szolgád lenni. Nincs hatalmad az életem fölött. Isten azt szeretné, ha az anyagiakhoz fűződő viszonyod a helyére kerülne, és rádöbbennél, hogy mindent Istentől kaptál ajándékba. És miután erre rádöbbensz, azt tapasztalod, hogy a folyamatos hiány-érzet helyét fokozatosan, de annál erőteljesebben átveszi a hála-érzet. Istenem, bocsáss meg, hogy mindeddig nem láttam, hogy mennyi mindennel elhalmoztál. Azt gondolom, hogy nincsen olyan élet, ami nem lehetne ok a hálára. Ráeszmélés Isten Isten voltára: arra, hogy minden javam forrása Ő. Az adakozás vágya a hála-érzetének az eredménye. Meglátom, hogy adni soha nem kényszer, és adni mindig van mit és miből, mert aki kap, az adni is képes. Így tér meg az ember pénztárcája, olykor keresztény élete évtizedeinek sora után.