Akik az úrban bíznak, erejük megújul

Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.

Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk.

 

De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézs 40,31)

Egyik este elmentem futni. Belélegeztem a hideg, csípős téli levegőt, egész testem átfagyott. A megállási pontom a lemenő nap sugarai között látszott; de a lábizmaim sajogtak, szívem kalapált. Tovább kell mennem! – emlékeztettem magam. A megállás gondolata átsuhant az agyamon, de eltökéltem, hogy végigcsinálom.

Olykor a sportversenyeken a futók úgy érezhetik, nem bírják tovább. Gyakran az atléták lépést tartanak másokkal és tekintetüket egy távolabbi tárgyra irányítják, ami a célt jelképezi. Ez igaz lehet lelki utunk keresésére is. Isten megáldott bennünket olyan emberekkel, akik közel állnak hozzánk, és segítenek megtartani hitünket. Az Úrra tekintünk, aki azt ígéri, hogy erőt ad nekünk, míg el nem érjük célunkat.

Ha életünk Krisztusban való célja felé haladunk, futásunk minden lépése értékes lesz. Most azonban imádkozhatunk Pálhoz hasonlóan: Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába (Fil 2,16).

Imádság: Drága Istenünk, kérünk, add meg nekünk a szükséges erőt, hogy célba érhessünk. Ámen.

Isten soha nem hagy el bennünket, mindvégig velünk tart.

IMÁDKOZZUNK A MARATONI FUTÓKÉRT!