Béke a viharban – I. Lelkész-presbiteri családi nap Péterfalván

Egy számomra kedves történet szerint egy festőt egyszer megbíztak azzal, hogy fesse le a békét. Kicsit meghökkent a feladaton. Létezik ennél könnyebb? Megfestett egy parkot, a parkban egy padot, a padon egy nagyapát és egy nagymamát, akik egymás kezét fogák. Nézte-nézte az alkotást, aztán széttépte. Nem, ez nem béke, ez nyugalom. Aztán festett egy hajót a tengeren: egy kósza szellő sem borzolja a hullámokat, csüngenek a vitorlák. Ezt is összetépte, mondván: ez unalom. Mikor kétségbe esett, hogy a feladat mégis kifog rajta, kinézett műtermének ablakán. Kint éppen egy nyári vihar dúlt és az ablak előtt volt egy hatalmas gesztenyefa. A festő észrevette, hogy az egyik belső ágon, közel a törzshöz ül egy kismadár és alszik a viharban. Felvillanyozódott és lefestette: ez a béke!
Ennek az egyszerű kis történetnek az első lelkész-presbiteri családi csendesnaphoz talán semmi köze nincs, talán sok köze is van hozzá. Számomra ez a nap erről szólt: a történelem viharában közel lenni a törzshöz, a megpróbáltatások között meggyökerezni Jézus Krisztusban. Ez volt a célja annak, hogy Máramaros-Ugocsai Egyházmegye vezetősége és a Máramaros-Ugocsa Egyházmegyei Presbiteri Szövetség (MUE PSZ) megszervezte ezt a napot június 6-án Péterfalván a szolgálók feltöltődésére és a személyes kapcsolatok erősítésére a megye gyülekezeteinek presbiterei és presbitercsaládjai között.
Az alkalom úgy kezdődött, hogy beléptünk a regisztrációs kapun és fogadott bennünket Petrusinec Volodimir gondnok, Máté István, a MUE PSZ elnöke és Kocsis József titkár. Délelőtt tíz órakor egy nyitóáhítatot hallottunk, amit Hunyadi Attila, a Máramaros-Ugocsai Egyházmegye esperese tartott. Amíg a nagyobbak ezen az áhítaton figyeltek a napi újszövetségi ige alapján Isten útmutatására, addig a kisebbeket az önkéntesek elkísérték gyermekistentiszteletre. Molnár Zsolt verbőci lelkipásztor áhítata után elkezdődött a gyerekfoglalkozás, kézműveskedés, arcfestés.
Hunyadi Attila esperes ezalatt az első gyülekezetre hívta fel a figyelmünket: amiben ők kitartóan részt vettek, abban kell nekünk is kitartanunk, mert az apostoli tanítás hallgatása, a közösség gyakorlása, az imádkozás és az úrvacsorai közösség mai napig is meg tudja tartani az egyházat. Az áhítat további részében szó volt Anániás és Szafira történetéről, akik ezt a közösséget a hazugságukkal akarták rombolni, azzal, hogy mások tetszését keresve hazudtak a Mindenhatónak.
Danku Eszter és Kutasi Kamilla szavalata után a nagypaládi Hozsánna énekegyüttes dicsőítette Istent, akiket a nap folyamán több ízben is örömmel hallgattunk, majd a Péterfalvi Református Egyházközség Kamarakórusa adott elő református énekeskönyvi énekfeldolgozásokat.
Kocsis József mutatta be az előadókat, Taracközi Gerzsont és Taracköziné Nemes Mónikát. A munkácsi lelkészházaspár a Maradni és szolgálni Krisztusért címmel tartottak előadást. Úgy gondolom, az aktuális téma, amit a MUE PSZ határozott meg, mindenkinek szívéhez szólt, kiváltképpen hogy a napokban Ábrahám történetét olvassuk, akinek azt mondta az Úr, hogy hagyja el városát, rokonait, földjét. Taracközi Gerzson személyes kérdéssel kezdte előadását: „Tényleg, Uram? Nekem is azt mondod, hogy menjek el?” Úgy gondolom, ennek az előadásnak a legnagyobb erőssége az volt, hogy az előadók nem diktálni jöttek, utat mutatni, amin járnunk kell, hanem beszéltek a saját egyéni életútjukról, és ezáltal sokkal többet mondtak el a választás nehézségéről és Isten vezetéséről, mintha csak elmondták volna, mi a teendő ekkor. A témához alkalmazkodva természetesen mindketten levonták a következtetést: lehet a motivációt és megélhetést követve kimenni külföldre, ahol talán egész életedben idegen leszel, és lehet maradni Krisztusért. Végsősoron nem az a lényeg, hogy mész vagy maradsz, hanem milyen hatással van ez a krízis az istenkapcsolatodra – Krisztussal mész vagy Krisztussal maradsz. Mert mindkettő lehetséges út, neked kell megharcolnod, megimádkoznod, melyiken indulsz el.
Taracköziné Nemes Mónika kiemelte: talán nem is érezzük át, de az idei pünkösd különleges jelentőségű volt, mert Jézus utat mutatott és elküldte hozzánk a Vigasztalót, mert a mindennapjaink reménytelenek. Akarunk-e ezzel a Vigasztalóval továbbmenni?
A legjobb kérdésekre, amik elhangzanak a szószéken, nem az ad választ, aki beszél, hanem az ad választ, aki hallgatja őket. Mi is választ adtunk erre a kérdésre, mikor a nap további részét úgy töltöttük, hogy testvéri közösségben, egymás hite által épülve éreztük és érzékeltük, hogy az a Vigasztaló van közöttünk, aki a tanítványoknak bátorságot és szavakat adott a bizonyságtételre. Ez a bizonyságtétel hangzott el a KRISZ együttes ajkáról is, akik megzenésített versekkel zárták napunkat.
A rendezvény további részében élvezhettük a péterfalvi vidámpark nyújtotta szórakozási lehetőségeket, illetve a különböző családi programokat és gyerekfoglalkozásokat.
Én hiszem, hogy amit Isten szavára és parancsára kezdünk el az egyházban, annak lesz jövője és folytatása is – ezért hívom szeretettel a kárpátaljai református gyülekezetek tagjait legközelebbi családi napunkra, amely augusztus 22-én lesz megtartva, szintén Péterfalván. Jöjjünk el, hogy Jézus a viharban is békét tudjon adni egy napra!

Laskoti Zoltán,
szőlősgyulai beosztott lelkész