Bizalomról, hitről, érzésekről

Szerző: | 2021.07.15., 10:10 | Hitélet

Illusztráció

Sokan találkoztunk már a veszteség fájdalmával. Egy szerettünk elvesztése az egész életünket megváltoztatja, a vele járó fájdalom pedig az egész személyiségünkre merőben befolyásolóan hat. Mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor először találkoztam ezzel az erős érzéssel. Mintha azt a biztonságos talajt, amin álltam, földrengés rázta volna meg. Ekkor éltem át a teljes kontrollvesztést, hiszen a halál egy olyan esemény, ami kiveszi az irányítást a kezünkből.

Persze az igazság az, hogy az iránytás sosem volt az én kezemben, de ezt az igazságot én nem akartam elfogadni. Inkább irányítottam azt, amit tudtam, így kompenzálva és biztosítva, hogy ne éljem át újra a fájdalmat. Feszengve figyeltem a szeretteim egészségére, megbolondítottam őket az aggódásommal autóvezetés közben. A félelem hangja – görcsös aggodalommal karöltve – lépten-nyomon a fülembe suttogott. Mert ha egyszer megéget a tűz, utána már mindig óvakodni fogsz tőle, sőt ha teheted, teljesen elkerülöd. Az sem ritka, hogy ilyenkor bezárjuk egy időre a szívünket, míg a sebek be nem gyógyulnak teljesen, és inkább kerüljük azokat a helyzeteteket, amelyekben újra kötődhetne a lelkünk valakihez. A félelem őrült dolgokra visz rá. Engem például az a gondolat, hogy egy-egy szerettemmel az én vagy az ő hibájából megromoljon a kapcsolatom, sokkal jobban megnyugtatott, mint az, hogy elveszítsem őt az élők sorából. Hamar találtam ilyenkor indokot arra, hogy ne kötődjek túlságosan, hiszen ezt jobbnak láttam annál, mint újra elveszíteni a biztonságos talajomat.

Ahol a félelem hangja zajt csap, ott a hit lecsendesedik. Bármennyire is önelégülten és felsőbbrendűen hangzik, de a gyásztól megbódult tudatállapotunkban sokszor elveszíthetjük a hitet Isten jóakaratában. Hiszen olyan távolinak tűnik az a fájdalom hevében.

A kegyelem ajándéka, hogy Isten megengedi nekünk, hogy csorbuljon a bizalmunk Benne. És a bizalom újjáépítése is Vele kezdődik és Vele végződik, hiszen amikor Hozzá fordulok, már rég elkezdte a munkát bennem. A felismerést, hogy nem tudok mindent irányítani, Neki köszönhetem. A kezdeményezés részemről, hogy Hozzá viszem a félelmemet, és újra megtanulok bízni a jóságában, az Ő korábbi munkájának az eredménye. Így vettem magamon is egyszer csak észre, hogy az esedező, könyörgő, félelemtől zajos imádságaimat szépen lassan felváltotta egy megbékélő, nyugalmat árasztó hálaima. Hiszem, hogy hamarosan eljön az ideje a bizalomtól és hittől fűtött imádságoknak is.

A fájdalom az igazi hit próbája: hiszem-e a megtört, még be nem gyógyult lelkemmel, hogy Isten jót akar nekem és jót tervez számomra. Még akkor is, ha most mindez távolinak és elképzelhetetlennek tűnik. Az a bizalom, ami egyszer megtört, de újjá tud éledni, még erősebb lesz. Nem biztos, hogy az a jó szó, hogy oka van az életünkben a fájdalomnak, de az biztos, hogy ha Istenhez fordulunk, akkor a következménye egy erősebb hit lesz.

Kedves, Tesó, ha most te is épp az Úrban való bizalmad újjáépítése előtt állsz, akkor talán erőt meríthetsz az Ő ígéretéből:

Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás. Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Eltaposod az oroszlánt és a viperát, eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.” (Zsolt 91,9–16)

Böszörményi-Bálint Eszter

Forrás: teso.blog

Pin It on Pinterest

Share This